Adriana  Szymanska

Sírfelirat

Nem, le nem írhatom azt az alkonyt.
A madárnak beszélhetném el,
a gyöngyházszínű égen vitorlázó fecskének,
a vadászni induló egérnek,
szemében égmaradékkal.
A folyónak, melybe rózsásarany ujját
mártja a haldokló napfény,
a látóhatár lüktetését
fülelő fáknak.

A másik magamnak lehetne - a holtnak,
mikor már megszűntem önmagam lenni,
s ama fényességben valami továbbviszi
félig mosolyom, félig sírásom.

_{/Körner Gábor ford./}