Aleksander Wat

A  séta

Temech, Káin felesége és Tyrach, Ábel özvegye
az Éden partján kószáltak, a szögesdrót innenső oldalán.
A tornyokból szárnyas katonák kurjongattak vidáman,
pajkosan: Vigyázat! Egymillió makrovolt!... Túloztak nyilván.
Bogáncs is alig hajt itt. Messze, a Hegyekben törpefenyő.
A föld, mint a szúliszt. Száz napja nem esett. Habár
az egyik sarokban szépen virul a bojtorján-telep
meg a varangy-kolónia. Forrásként kicsurran ott
a Pison folyó vize a föld alól. Mely folyóban,
amint a Szentírásból tudjuk (Genezis 2,11), az arany,
mint a köles. És tiszta arany. Káin fiatalabb
fiai nyerik ki, őrizet alatt, hajnaltól estig.
Könnyű munka. És jól fizet. A levegő friss,
egészséges nagyon.
A forráshoz az Édenből patkányok és vakondok
lopóznak át. Más a klíma? a hangulat? ki tudja.

Temechnek és Tyrachnak annyi megbeszélnivalója van!
ARRÓL a botrányról.
És KI kezdte? Hiszen testvérekként szerették egymást.
Könnyű azt mondani: botrány. Az egyiknek - örök könnyhullatás!
az özvegység misztériuma. A másiknak - jó ok bivalynyakú
szántó-vető férjét nem szűnőn csodálni.
Míg Temech izmokról fecseg (és szája sarkából nyál permetez),
Tyrach magában: ...paraszt-rüfke... az enyémnek meg finom volt a bőre.
Karcsú lábú vadász. Minden szarvasnál fürgébb. Íja meg
pengett, mint a lant arany húrja. Mely lantot Éva anyánk pötyögtette
szürke alkonyi órán, ha visszasajgott
neki a kígyó, mikor még szép és fiatal volt, hiába no, az elvesztett boldogság;
a bolond nagyapó meg (semmit se sejtve) biztatja, csak pötyögtesse tovább
- első álmát idézi ez a pötyögtetés, mikor az Úr, a nagy Sebész
felvágta oldalát, kivette azt a sajgó, időszerűtlen bordát, kiesztergálta szépen,
behasított alul a puha testbe,
hogy az illeszkedő nem létrejöjjön -  és álmába visszatalálva
elszenderül szegény agancsos, elalszik, horkol...

Temech és Tyrach így sétál késő estig. Amíg
Káin mennydörgő szava nem hívja őket.
Temech fürgén, Tyrach meg tétova léptekkel visszatér
az avar-alomra. Mert örök itt az ősz.

_{/Csordás Gábor ford./}