MaRCImin Creative Commons License 2018.05.24 0 0 43326

Sziasztok! Négy éve rohamosan elkezdett romlani a szemem, aztán két évvel ezelőtt megállt a romás, de szemüveg nélkül már nem láttam. Egy éves gondolkodás után elmentem egy vizsgálatra, ahol megnézték a szemem, hogy alkalmas vagyok-e a műtétre. Mivel alkalmasnak bizonyultam, február végén meg is műttettem a szemem. A műtét előtt a jobb szemem -1-es, a bal pedig -2,75-ös volt. Féltem tőle, ezért is gondolkodtam rajta ilyen sokáig. Becsülettel végignéztem az orvos válaszol rovat tájékoztató filmjeit és ezeknek is hála, viszonylag pozitív gondolatokkal mentem a műtétre. Annyira izgultam, hogy sokmindenre nem emlékszem tisztán. Annyira igen, hogy pár perc várakozás után behívtak és elejétől a végéig elmondtak mindent, hogy mi hogyan fog történni. Akkor nem figyeltem annyira, de azért feltettem pár kérdést, aztán belefeküdtem a "lézerágyba" és hozzáláttak a kezeléshez. Nagyjából olyan volt, mint amire számítottam, nem fájt, nem nyomott, talán egy pici kellemetlen nyomást éreztem, de mire elkezdtem volna felfogni, vége is lett. A műtét közben is mindent mondtak, hogy éppen most mit csinálnak. A szemterpesz miatt éreztem egyedül szárazságot a szememben, de a cseppektől jobb lett. Pár órával a hazaérkezésem után, a sötétségből kinyitva a szemem, szinte élesen láttam, mintha szemüvegben lettem volna. Aztán volt, hogy visszahomályosodott, meg halo effect is volt, de mindig kitisztult. Az első hetekben mindent el akartam olvasni, meg akartam nézni, hogy a sok elmulasztott homályt bepótoljam. :D Nemrég voltam kontrollon és a korábbi mérésekhez képest mindkét szemem 125%-s bár ez szubjektív, pont úgy látok, mint szemüvegben. Elégedett vagyok, csak az zavar, hogy nem csináltattam meg már előbb. Érdekelne, meddig kell műkönnyön élni? Kicsit fárasztó, hogy folyton cseppenteni kell, de ha az eredményre gondolok, ez eltörpül mellette. A műtötteket kérdezem, hogy meddig használtátok a szemcseppet?