Van logika abban, amit írsz (tuti, hogy ez egy öngerjesztô folyamat, egy kényes egyensúly borult fel), de sajna nálam nem volt más opció a mütéten kívül, mivel nem akartam elpatkolni. A végén már olyan súlyos görcseim voltak, hogy veszélyben volt a hasnyálmirigyem is, így az utolsó masszív kb. 12 órás görcs után (amit nem kívánok senkinek, max. a mocsok gyerekmolesztáló szomszédomnak, de ez nem ide tartozik) úgy voltam vele, nem tetszik nekem az a kínai ember, aki visszaköszön a tükörbôl (ugyanis annyira besárgultam), mindegy mi lesz, csak szedjék ki belôlem... pedig én aztán bírom a fájdalmat, alapból sosem szedtem semmire fájdalomcsillapítót. Nagyjából úgy vagyok vele, hogy inkább ez, mint a görcsök, vagy egy életveszélyes hasnyálmirigy gyulladás (aki nem volt még ilyesminek a közelében, az könnyen kardoskodik a mütét ellen, mindenféle alternatív hókuszpókuszra hivatkozva).

Ennél nagyobb bajom ne legyen, ha ezzel az állapottal el lehet még pár évtizedet éldegélni, akkor állok elébe, nem olyan vészes, hogy ne lehessen megszokni és alkalmazkodni hozzá (persze bosszantó tud lenni, mikor reggel rohanok a buszhoz és az ajtóból parancsol vissza a hasmars... de ilyen szélsôséges, ténylegesen zavaró eset max havonta 1-2 alkalommal van). 

Egyébként a doki, aki operált, elmondta, hogy benne van ez is a pakliban, meg az is, hogy teljesen tünetmentes leszek. 19-re húztam lapot, nekem nem jött be. :-)