vanda62 Creative Commons License 2018.04.21 0 0 4607

Ma shoppingolni voltunk a lányommal, és bementünk a plázába a könyvesboltba. A lányom megvette nekem születésnapon alkalmából a Szerelem kolera idejént, mert emlékezett rá, hogy a Száz év magány a kedvenc könyvem, és azt ugyanez a Marquez írta. Én szeretem a Szerelem kolera idejént is. Réges-régen vagy tíz éve felolvastam anyámnak is, de az könyvtári példány volt. Én pedig beteljesítettem egy nagy vágyamat. Valamikor diákkoromban megpróbáltam végig olvasni a Háború és békét, mert gyerekkoromban láttam a Bondarcsuk féle filmváltozatot, és nagyon tetszett. Azt hisezm, én voltam az egyetlen kislány a világon, aki már 13 éves korában sem Andrej hercegbe, hanem Pierre Bezuhovba volt szerelmes. A könyv azonban nem kötött le. Pár éve, már ötven fölött, megint kezembe vettem a könyvet, de le se tudtam tenni. A karácsonyi szünetben kezdtem el olvasni, és két-három hét alatt végeztem vele. Hihetetlenül a hatása alá kerültem, hetekig, hónapokig gondolkodtam rajta, újra-újra elolvastam egy-egy részletet. No, azóta szerettem volna elolvasni az Anna Kareninát, és most 20% árengedménnyel megvehettem, sőt még egy milkás könyvjelzőt, és egy csokit is adtak hozzá. Vajon, hogy reagált volna Tolsztoj arra, ha megtudja, hogy a női lélekről szóló egyik legfontosabb könyvhöz egy kis darabka lila tehén jár a nyájas olvasónak. 

https://www.youtube.com/watch?v=6YyormjB4l4

 

Tatiana Volosozhar,Maxim Trankov: Anna Karenina, rövid program