Szeretem a kisközösségeket. Ilyen alkalmak a falumban ismétlődő bibliaórák, ahol Isten igéje 

körül páran együtt vagyunk. Előtte, utána hasznos informálódni egymásról, mert így Isten fel - 

használhat abban, hogy a nehézségeket szentséges jelenlétében imádságban hordozzuk. 

A tegnapi alkalmon a 39. Zsoltárról beszélgettünk. Számomra az egyik hangsúlyos üzenet, hogy

mennyire nehéz megzabolázni a nyelvet még akkor is, ha a szándék megvan erre az emberben.

Fájdalom kíséretében vulkánként törnek fel az indulatos szavak Isten felé. De az a jó, ha Őfelé.

A másik, az emberi élet rövidségét szemléltette, ami arasznyi mint a lehelet. Ez a tény mégis 

hálára ösztönöz. Ha rövid és szinte semmi is az emberi lét, valami nagyszerű, hogy élhetek!

Oly sok mindent tapasztalok e rövid idő alatt. Örömet - szomorúságot, fájdalmat - gyógyulást,

támadást - támogatást, szeretetet - gyűlöletet, fiatalságot - idős kort, és még sorolhatnám. 

 

De a legértékesebb az élő létállapotomban azt, hogy megismerhetem Istent. Az, aki meg sem 

születik, esélye sincs erre. Az Ő megismerése pedig a János 17:3 verse és saját tapasztalataim

alapján egyenlő az örök élettel:

 

"Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az

 egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust."   

 

Ezért van értelme ennek az arasznyi lehelet életnek.