"Csalárdság van a rosszat koholók szívében, de akik békés tanácsot adnak, azokéban öröm." (Példabeszédek 12:20) 

Mint ahogy írtam már itt valahol, nagyon szeretem az egyedüllétet Istennel, és a csendet. 

Introvertált vagyok. Ha csak az örökölt személyiségemnek engednék teret, életem végéig 

ellenék egyedül és csendbe. 

Az ebből való kilépés a megtérésemmel kezdődött. Ekkor kezdtem felismerni, milyen jó hívő 

testvéreimmel közösségben lenni. Bár továbbra is igen megbecsülöm a csendes egyedüllétet, 

időnként tudatosan keresek kapcsolatokat. Ennek egyik módja, hogy kerékpár helyett tömeg 

közlekedek. Ekkor tapasztalom, mennyire éhesek az emberek arra, hogy meghallgassák őket. 

Ilyenkor sok minden megtudható róluk. A föntebbi igéről két beszélgetésem jutott eszembe.  

 

Az első személy szeret kapcsolatokat kialakítani, de az ezekben való megnyilvánulása csalárd - 

ságot tükröz. Beszélgetéseiben arra törekszik, hogy széles látókörűségét nyilvánvalóvá tegye, 

viszont megszégyenítse azt, aki nem az. Egész lényéből hideg, fölényes magabiztosság áradt. 

 

A másik is nyitott a kapcsolatokra, viszont személyisége segítőszándékról beszél. Elmondása 

szerint szívesen ossza meg tapasztalatait, ad tanácsot, ha azt kérik, de nem okoz számára 

csalódást, ha nem fogadják meg azt. Lénye melegséget, békét, örömet sugárzott.