' A Kijevi Különleges Katonai Körzet csapataihoz például csak 1941. május közepén kezdett megérkezni a feltöltés. A német támadás kezdetekor a körzet magasabbegységeinek egy része a megalakulásnak, a kiképzésnek és a technikai felszerelésnek még csak a kezdeti szakaszában volt. A vezérkar tervei szerint a körzetnek csak 1941 végére és 1942 elejére kellett megkapnia a teljes fegyverzetét. Az elsö T-34-eseknek és KV-knak csak 1941 április-májusában kellett megérkezniük a határmenti körzetekbe, s a háború kezdetekor az öt határmenti katonai körzetben mindössze 1475 ilyen típusú harckocsi volt, ebböl KV 508, T-34-es pedig 967 db. Igaz, a csapatoknál jelentékeny számban voltak régi típusú harckocsik (BT-5, BT-7, T-26 stb.), amelyeket idövel ki akartak vonni. De ezek közül is sok javításra szorult. Egészében a szovjet fegyveres eröknél 1941. június 15-én a régi típusú harckocsik közül nagyjavításra és felújításra szorult az állomány 29 százaléka, közepes javításra pedig 44 százaléka. A kifogástalan állapotban levö régi típusú harckocsik aránya nem haladta meg a 27 százalékot. Mivel világos volt, hogy az ipar lassan szállítja az új harckocsikat, a katonai körzetek tervbe vették a régi típusú harckocsik javítását. E célból tartalék alkatrészeket rendeltek. De az ipari népbiztosságok a beérkezett megrendeléseknek csak 31 százalékát fogadták el, s 1941. június 1-ig a tartalék alkatrészek szükséges mennyiségének csak 11 százalékát szállították le. Nagy nehézségeket okozott a gépkocsiszállítás hiánya. Egyes gépesített hadtesteknél a szükséges gépkocsik fele sem állt rendelkezésre. A szükséges szállító eszközök és tüzérségi vontatók hiányában a gépesített hadtestek páncélos és gépkocsizó lövészhadosztályainak manöverezési és támadó lehetöségei rendkívül korlátozottak voltak. Jelentös idöre lett volna szükség ahhoz, hogy az újonnan alakított páncélos magasabbegységek számára kiképezzék a szakembereket. Minthogy nem volt elegendö harckocsizó, sürgösen át kellett vezényelni a harckocsicsapatokhoz tiszteket, tiszthelyetteseket és katonákat más fegyvernemektöl, elsösorban a gyalogságtól és a lovasságtól. Harcosaink a párttól kapott utasítást teljesítve lelkesen hozzáláttak az új szakmák elsajátításához. Idö hiányában azonban sokan nem tudták kellöképpen megtanulni a technika kezelését, s nem válhattak szakmájuk mesterévé. Sok harckocsiszerelövezetönek a háború kezdetéig mindössze másfél-kétórás gyakorlata volt a harckocsi vezetésében. Nem mindegyik parancsnok tudta elsajátítani a harckocsiés gépesített egységek vezetésének bonyolult müvészetét. A nyugati határmenti körzetekben az új gépesített magasabbegységeket nem sikerült teljesen megalakítani. Többségük nem érte el a szükséges készenléti állapotot, s nem kapta meg a szükséges harckiképzést. A határmenti katonai körzetekben jelentös mennyiségü tüzérség volt, amely egészében tökéletesen megfelelt a korszerü harc követelményeinek, és sok tekintetben fölötte állt a német tüzérségnek. Ez a hatalmas technikai apparátus azonban nem volt teljes egészében a csapatoknál. Egyes magasabbegységek, föleg a gépesítettek, hiányt szenvedtek még tábori lövegekben is. Különösen nagy hiány volt légvédelmi tüzérségben; a hiány átlagosan 30 százalékos volt. Nagy hiány mutatkozott páncéltörö lövegekben is. A légierö nem volt eléggé felkészülve a háborúra, bár új repülögépeinknek sok elönyük volt a német gépekkel szemben. Ilyen repülögép azonban kevés volt a határmenti körzetek légierejének körülbelül 22 százaléka. A harci gépek többsége, mintegy 64 százaléka vadászgép volt. A repülögépek személyzete még nem sajátította el a repülést az új gépeken. Igy például 1941. május 1-ig a Pe-2 típusú bombázókon való repülésre a pilóták 72 százaléka, a LaGG-3 vadászgépekre 32 százalékuk, a MiG-3 gépeken való repülésre pedig az átképzésre vezényelt repülök mintegy 80 százaléka volt kiképezve. Az Il-2 csatagépre, a Jak-1 vadászra és néhány más gépre való átképzéshez pedig egyáltalán hozzá sem kezdtek, mert ilyen gépek még nem voltak a harci egységeknél. 1941 elsö három hónapja folyamán a Balti Különleges Katonai Körzet légierejének hajózó állománya átlagosan 15,5 órát, a Nyugati Különleges Körzeté 9 órát, a Kijevi Különleges Körzeté csak 4 órát töltött a levegöben. Az új szerkezetü repülögépek számára meg kellett nagyobbítani a kifutópályákat, s részben ki kellett cserélni a repülöterek berendezését. Ezenkívül a határmenti körzetekben új repülötéri hálózatot építettek ki. Az építkezésnek 1941 július-szeptemberében kellett volna a legnagyobb lendülettel folynia. Mivel a berendezések kicserélése idején a repülöterek nem használhatók, a hadvezetöség úgy döntött, hogy ezeket a munkálatokat ne egy idöben végezzék a határmenti körzetek valamennyi repülöterén, hanem egyszerre csak néhányon. 1941 tavaszán azonban a Belügyi Népbiztosság szervei, amelyekre az építkezési munkálatokat bízták, a helyzettel nem törödve, egyidejüleg láttak munkához a határmenti repülöterek többségén. Ennek következtében e repülöterek jelentékeny része a háború kezdetekor ténylegesen használhatatlan volt, a vadászrepülögépek pedig néhány repülötérre zsúfolódtak össze, ez megfosztotta öket a manöverezés lehetöségétöl, megnehezítette az álcázást és a decentralizálást. Ezenkívül néhány repülöteret különösen a Nyugati Katonai Körzetben a határhoz túlságosan közel helyeztek el, ez az ellenséges légierö váratlan támadása esetén fölöttébb sebezhetövé tette öket. 1941. június 22-én tehát nem készült el a repülötéri hálózat, a repülöegységek összezsúfolódtak néhány békebeli repülötéren, amelyek közül sokat az ellenség jól ismert, s ez egyik oka volt azoknak a súlyos veszteségeknek, amelyeket légierönk a háború elsö napjaiban szenvedett. '