Elminster Aumar Creative Commons License 2018.03.17 0 0 83893

"Tehát a munka helyén és munkájában egy zseni, a munka helyéről távozva pedig átváltozik egy örülté :)))"

 

Az emberek bonyolultak.

 

Ja, és attól, hogy valaki egy adott területen tehetséges, még nem következik egyenesen, hogy más területeken is igaza lenne!

Az általad hozott kutatók ott követik el a hibát, hogy hamisan a saját tudományos tekintélyükkel próbálják alátámasztani az alaptalan és bizonyíthatatlan vallásos állításaikat. És láthatóan a hozzád hasonlóak rácsapnak, mint gyöngytyúk a takonyra, az ilyen nyilvánvaló megtévesztésre.

Az általad hozott kutatók ugyanis a valódi tudományos munkásságukban egy árva büdös szót sem említenek abból, amivel a hittérítő előadásaikon a hittársaikat vakítják. Oka van annak, hogy miért nem fejtik ki ugyanazokat az állításokat a tudományos publikációikban, amiket a hittérítő előadásaikban fejtegetnek! Az ok pedig az, hogy ők maguk is tisztában vannak azzal, hogy SEMMIFÉLE BIZONYÍTÉKUK NINCS A HITTÉRÍTŐ ELŐADÁSOKBAN MONDOTTAKRA. Ezért vannak sűrű kussban az istenükről a tudományos publikációikban, mert ha megemlítenék, azonnal kibukna, hogy mindenféle alap és bizonyíték nélkül állítanak dolgokat. Az ilyen üres süketelést csak hinni akaró emberekkel lehet megetetni. Éppen ezért ezek a vallásuk által becstelenségre késztetett kutatók csakis ilyen hívő közösségekben fejtik ki a minden alapot nélkülöző állításaikat, becsapva és megvezetve a hittársaikat is azzal, hogy elhitetik velük hogy az állításaiknak tudományos alapja van. Pedig nincs.

 

Most már harmadszor vagy negyedszer írom: minden egyes általad hozott szektás hazug tudósra jut EZER olyan - adott esetben hívő - tudós, aki ezekkel a szélhámosokkal szemben van annyira becsületes, hogy tudja: a hitére semmiféle tudományos bizonyítékkal nem rendelkezik, ezért nem is csapja be az embereket azt színlelve, hogy tudományosan alátámasztott az istenhit.

Előzmény: Törölt nick (83887)