Miasszonyunknak szépsége elragadó volt. Részletes fogalmat nem tudtam alkotni róla, hanem csak arcvonásainak általános benyomását észleltem. Ruhája fehér volt és ragyogó, de nem kápráztatta a szemet, hanem szelíd fényben csillogott. A dicső Szent Józsefet nem vettem ki olyan tisztán, habár jól láttam, hogy ott van, - úgy, mint azon látomásban szoktam, amelyek nem az érzékek előtt jelennek meg. Miasszonyunkat nagyon fiatalnak találtam. Miután tehát mindketten egy kis ideig, így voltak velem, én pedig a legnagyobb mennyei boldogságban és élvezetben úsztam - nagyobban, azt hiszem, mint amilyent valaha éreztem, s azt szerettem volna, ha soha sem szűnik meg, - egyszerre csak azt láttam, hogy nagy tömeg angyal kíséretében fölmennek az égbe.

 

                     Távozásuk után nagyon egyedül éreztem magamat, de azért annyira meg voltam vigasztalódva, Istenhez fölemelkedve, imába merülve és elérzékenyülve, hogy egy ideig nem tudtam még csak mozogni és beszélni sem, hanem egészen magamon kívül voltam. Nagy lelkesedés maradt bennem az iránt, hogy föláldozzam magamat Istenért. Más egyéb fenséges hatásai is voltak ennek a látomásnak. Bármennyire igyekeztem is, sohasem tudtam kételkedni, hogy ez Istennek, a mi Urunknak műve volt; annyira rajt' volt az egészen az ő keze nyoma. Nagyon meg voltam hatva, s mélységes béke honolt a lelkemben.

 

                  Amit az angyalok királynéja a joghatóságról mondott, az arra vonatkozott, hogy nem fogunk a Rend alá tartozni, ami nekem nagyon rosszul esett. Az Úr azonban azt mondta, hogy nem volna jó, ha ők kormányoznának bennünket,[1] s megmondta nekem az okokat is, hogy miért nem szabad ebbe belemennem; hanem hogy folyamodjam Rómába egy bizonyos úton-módon, amit szintén megmagyarázott nekem, s megígérte, hogy majd választ is fogok kapni; lesz gondja rá. Ez így is történt. Egészen addig hiába fáradoztunk ebben az ügyben; mikor azonban az Úr ajánlotta módot választottuk, igen jól sikerült.

 

                   A következmények megmutatták, mennyire jó volt nekünk, hogy a püspök joghatósága alá helyezkedtünk. Akkor azonban én még nem ismertem a mi főpásztorunkat, s fogalmam sem volt arról, hogy milyen főnökünk lesz. Isten úgy akarta, hogy kitűnően beváljon, s hogy nagyon megszeresse ezt a zárdát.[2] Erre pedig nagy szükségünk volt, ama nagy üldözés közepette, amely ellenünk támadt, - amint majd később elmondom, - mert különben nem lett volna képes megmaradni abban az állapotban, amelyben most van. Áldott legyen az, aki mindezt így intézte. Ámen.

 

-----------------------------------------------------

 

[1]  T. i. a meglazult fegyelmű sarus kármeliták. Hiszen éppen az egész kármelita rend reformjának kellett az ávilai kis Szent József-zárdából kiindulnia, s így érdekében volt, hogy független legyen - legalább egyelőre - ettől a rendtől.

 

[2]  1560. dec. 4-e óta De-Mendóza Don Alváró volt az ávilai püspök, aki csakhamar Szent Teréziának és a sarutlan kármelita rendnek hűséges jó barátja lett. 1562-től 1577-ig volt az ávilai Szent József-zárda az ő joghatósága alatt Ekkor Don Alvárót áthelyezték Palenciába, s ez alkalommal került a zárda a sarutlan kármelita rend joghatósága alá. Viszont neki legelső gondja volt, hogy Szent Terézia leányait betelepítse új székhelyére. 1586 ápr. 19-én halt meg, s hamvai az ávilai Szent Józsefben nyugszanak. Az volt fővágya, hogy Szent Terézia mellé temessék, azonban ez nem teljesülhetett: a szentanya ereklyéinek díszesebb helyet tartott fel az isteni Gondviselés.