A Föld a mindenség szív idege, az ébredések által

Amikor egymás mellett megél a magasság, és maghal a mélység

Amikor megengeded a gaznak, hogy az értékes búza között nőjön

És amikor ráébredek a gonoszságaimra, akkor rádöbbenjek a gonoszság keserű gyümölcseire

Hogy megegyem, amit főztem

És az úgy van, megeszem

Nem akarom, mert másnak főzöm a gonoszságaimat

De mellettem áll a Kegyelem

És megkóstoltatja a sorsomban, a jó és rossz sorsomban

És azzal válik a sorsom jóra, hogy megeszem a rossz sorsokat

Megízlelve, és kiöklendezve

Lezárod azt a korszakot, hogy majd ne gonoszságaimban, hanem a szeretetedben ébredjek

A földi jó sorsom elaltat engem

A keserű sorsom az ébreszt

És a keserű sorsom egyetlen perce sem véletlen, majd amikor legördül a függöny, megértem

Addig meg marad a töredék

És marad a Lelked, aki ki akarja nyilvánítani a miérteket

És elém rakod a megmenekülés ösvényét

Arra van, ha arra mész megmenekülsz, ha megfogadod a tanácsaimat, felemellek