Ez a kegyelem többször megismétlődött addig az időig, amikor az Úr azt akarta, hogy reám jöjjenek azok a nagy elragadtatások, amelyeknek még mások jelenlétében sem voltam képes ellenállni, olyannyira, hogy nagy fájdalmamra, az emberek elkezdtek róluk beszélni. Amióta ezekben van részem, ezt a most említett fájdalmat nem érzem oly gyakran, hanem inkább azt a másikat, amelyről annak előtte beszéltem valahol, - már nem emlékszem, melyik fejezetben;[1] - ez utóbbi sok tekintetben különbözik attól és nagyobb értékű. Mikor azonban elkezdem érezni ezt a fájdalmat, amelyről most beszélek, az Úr, - úgy tapasztaltam - azonnal elragadja és önkívületi állapotba helyezi a lelkemet, úgyhogy nincs időm kínlódni és szenvedni, hanem ezeket azonnal fölváltja az élvezet. Áldott legyen Ő, aki annyi, de annyi kegyelemmel halmoz el engem annak ellenére, hogy oly hálátlansággal viszonzom végtelen jótéteményeit!

 -----------------------------------------------------

[1]  20. fejezet.