amely valami nagyon találó volna. Ez ugyanis a legmagasztosabbak közé tartozik, amint azt nekem később megmagyarázta egy szent és nagyon szellemi ember, tudniillik Alkantarai Péter testvér, akiről még beszélek majd, s ugyanezt mondták más nagy tudósok is. Ebbe a látomásba legkevésbé tudja magát az ördög beleártani. De éppen mivel olyan magasztos, magunkfajta műveletlen emberek nem igen tudjuk szavakban kifejezni, hogy milyen: a tudósok majd jobban megmagyarázzák.

                 Tényleg, ha azt mondom, hogy nem látom sem testi, sem lelki szemeimmel, - mert hiszen nem képzeleti látomásról van szó: hogyan lehetek róla meggyőződve és miképpen állíthatom nagyobb biztonsággal, mintha látnám, hogy itt van az oldalam mellett?! A dolgot nem igen lehet úgy felfogni, mint azt az esetet, amidőn valaki sötétben van, vagy pedig vak, s nem látja a mellette levő személyt. Valami hasonlóság van a kettő között, de nem sok, mert az utóbbi egyéb érzékeivel vesz róla tudomást, vagy hallja beszélni, mozogni, vagy pedig érinti. Itt ellenben semmi ilyesféle nem forog fenn; itt nincs sötétség, hanem a lélek egy bizonyos, napnál fényesebb ismeret révén vesz tudomást a tárgyról. Nem azt akarom mondani, hogy napot lát, vagy világosságot, hanem, hogy egy bizonyos fény szerepel a dologban, amely, anélkül, hogy látnók, megvilágítja az értelmet, s ennek következtében élvezi a lélek ezt a nagy kincset. Ennek a látomásnak rendkívül üdvösek a hatásai.

                  Nem olyan ez, mint az Úristen jelenléte, amelyet különösen azok, akiknek a nyugalmi és az egyesülő imában van részük, gyakran szoktak érezni, s amely abban nyilvánul, hogy midőn bele akarunk kezdeni a belső imába, azonnal találunk valakit, akivel beszélhetünk; s akiről a bennünk támadó szellemi hatások és érzelmek, a nagy szeretet, hit sok egyéb jó szándékok és az elérzékenyülés azt mondják nekünk, hogy odafigyel arra, amit mondunk. Ez is nagy kegyelme Istennek; s aki ebben részesül, becsülje sokra, mert ez is igen magas fokú belső ima, de ez még nem látomás, - mert hiszen a lélek, mint mondom, csupán a hatásokból érti meg Isten jelenlétét, illetve Ő Szent Felsége ilyen közvetett módon érezteti azt. Itt ellenben világosan belátja, hogy ott áll Jézus Krisztus, a Boldogságos Szűznek Fia. Az előbbi imában az istenségnek csupán csak bizonyos hatásai jelentkeznek; itt ellenben ezeken kívül azt is látjuk, hogy velünk van, s a szentséges emberi természet szintén részesíteni akar bennünket kegyelmeiben.

                    Azt is kérdezte tőlem a gyóntatóm: „Ki mondta, hogy Jézus Krisztus az?” „Ö maga mondta meg nekem - feleltem én - és pedig nem is egyszer, azonban még mielőtt megmondta volna, máris beléje vésődött az értelmembe az a tudat, hogy Ő az. Annak előtte is meg szokta ezt nekem mondani, amikor még nem láttam Őt.”

                     Ha vak volnék, vagy pedig teljes sötétben ülnék, s eljönne hozzám és beszélne velem valaki, akit még sohasem láttam, s megmondaná nekem, hogy kicsoda: természetesen el kellene hinnem; azonban, hogy csakugyan az az illető személy, azt mégsem állíthatnám olyan határozottan, mintha láttam volna. Itt ellenben igen; mert anélkül hogy az ember látna valamit, olyan világos tudat ébred benne, hogy azt hiszem, nem is képes kételkedni. Az Úr ezt az igazságot úgy belevési az elméjébe, hogy épp oly kevéssé vonhatja kétségbe, mintha szemmel látná, sőt annál is kevésbé, mert a látás mellett olykor mégis fölmerülhet az a gyanú, hogy talán csak képzelődött az ember. Igaz ugyan, hogy ez a gondolat kezdetben itt is jelentkezik, másrészről azonban akkora a bizonyosság, hogy a kétség nem képes vele szemben érvényesülni.

                      Ugyanez áll egy másik oktatási módról, amelyet Isten a lélekkel szemben alkalmaz, amennyiben szól hozzá, anélkül, hogy beszélne, olyanféleképpen, mint az imént említett esetben. Ez a beszédmód annyira mennyei, hogy hacsak az Úr nem oktat meg valakit benne tapasztalati úton, idelent bármennyire igyekezzünk is kifejezni magunkat, igen nehéz azt valakivel megérttetni. A dolog úgy történik, hogy mikor az Úr közölni akar valamit, azt a léleknek legbensőbb bensejében értteti meg, vagyis ott állítja elébe, minden kép és tagolt szavak