Kulimár János

 

 

TITOK

 

Hamvadó szikrákat

szórt a nyárvég,

hegedűk húrjain titkokat

mormolt a tenger.

Drága arcod a szőke

felhőkből rám néz

és jövőmre zuhan

 

egy kedves árnyék.

 

Bűbájos mesékből

jöttél nekem,

vigyázok Rád veszendő

értékek fölött.

És e bűnös föld romlatlan

ízét ízlelgetem,

titkos kertünk fái között,

 

ha fogod a kezem.

 

Hol nincsenek sziklák,

a sast elűzi onnan vágya,

szabadsága belevész

hullámok altatódalába.

Nekem Te vagy a bérc,

a fenség óceánja,

és titkokat szórok jövőnk

tajtékzó tavába.

 

Ám ha majd sok-sok év múltán

árnyékok ülnek mindenütt

és hajadban sincs kék virág,

szerelmed gyöngyházfénye

tűnt éveimre hullván,

őrzi egyetlen kincsemet,

mint éj nyugalmát a mécsvilág.