Kulcsár Tibor
GYÖKEREK
Kde domov múj, kde domov múj?
hol a honom hol a hazám
kóstolgatod sós ízét e szavaknak
míg szádon halk fohászként felszakadnak
ősidők óta zúgnak benned
mint ösztöneid legmélyéről feltört
morajlása messzi mély tengereknek
mint végtelen szűntelen dallam
mondod magadban
öntudatlan
ízlelgeted a szót
míg kiejted
babusgatod
szívedben hordod
mint önként vállalt
hűségesküt
mely alól nincs
aki feloldoz
ez a sorsod
az egyedüli örökséged
terhével vagy
megvert
megáldott
mint bimbóját a feslő rózsa
töviseid közül
kibontod
megtalálod
mint csecsemő az édes anyamellet
hogy újra meg újra elrebeghesd
mint a legszebb szót
a szeretők
hűs tavaszi éjszakán –
hazám
hazám
hajolj le hát
a gyökerekhez
általuk őrzöd
a léted
velük kötődsz
a mindenséghez
hajszálereiken át
szívod fel az éltető nedvet
anyanyelved
köldökzsinórjára kötve
őrzöd
századok óta minden ősöd
ükapáid kínját keservét
anyád ajkán az altatódalt
a fényt az illatot a zöldet
nagyapád udvarát
a házat
hol a kíváncsi szemű gyermek
legelőször otthont találhat
falud határában
a rétet
az út menti jegenyefákat
a Bodrogközt
azt az egyre tágabb
országnyi tájat
mindazt mit úgy hívsz
szülőfölded
melyből nőttél
egyetlen helyét a világnak
melyet váltig
tiszta szívvel
vallhatsz
hazádnak
a külföldet sokfelé bejártad
láttad Londont Stockholmot Bécset
Helsinkiben a fehér éjszakákat
láttad Velencét és a tengert
szépségeit újra meg újra
megcsodáltad
a fényben úszó esti Budapestnek
ereidben lüktet zúg Európa
mégis
kell hogy valahol
megvethesd a lábad
nem lehetsz
a nagyvilág lakója
elválaszthatatlanul
ide kötnek
milliónyi szálak
ezt a tájat
mindenestül magadba zártad
ez lélegzik pórusaidból
benne munkál a sejtjeidben
benne lüktet vérköreidben
változásait szemedben hordod
ide köt
minden vágyakozásod és keserved
egyedül itt van otthon
a lelked
egyedül csak itt lehetsz boldog
minden
ami körötted
benned
itt gyökeredzett
itt élned kell
ezt add tovább
a gyermekednek
Verses magyar Bohé-
mia, 1986 [341-343.]
