Kulcsár Tibor
SZERELMES VERS
Így még nem szerethetett soha más
Tünemény vagy isteni látomás
nem
több vagy annál
csak te vagy te magad
akit vártam
akit megálmodtalak
bűvös képzelet
megtestesült anyag
s minden vagy nekem
Így még nem szerethetett soha más
Szeretem szemed tiszta sugarát
vonzó mélyét nézésed melegét
szeretem íves szép szemöldököd
mely úgy szunnyad el a szemed fölött
mint alkonyatkor tóparton a sás
szeretem ha vállamra hajtod a fejed
hogy ujjaim mint félénk kisnyulak
hajad éjsűrűjében elrejtőzzenek
és szeretem csókolni a szád
mely kegyetlen és konok ha dacolsz
mint februári zúzmarás fagyok
szeretem csacska vidám kacajod
mely úgy csilingel ajkadon
mint rendületlen zord sziklák alatt
sebes folyású friss hegyi patak
szeretem büszke melleid
e két forrongó tűzhányó hegyet
szeretem karcsú nádszálderekad
formás bokádat
pávaléptedet
szeretem a zajló zsibongó várost
ahol élsz
ahol megszerettelek
szeretem az utcát a teret
amerre jársz
ahol veled megyek
a hajunk borzoló kósza szellőt
lábunk alatt a szürke járdát
a kigyulladó neonfényeket
szeretem a forró nyáréjszakát
ha ránk szakad a csillagrengeteg
úgy őrizlek
mint vén országút
tovatűnt vándor fáradt lábnyomát
s fájva engedlek el
hogyha válsz
mint ősszel
hulló levelét az ág
s ha visszatérsz
fogva tartalak
mint hullámzó kék vizét
a part
vagy mint szálló szelíd felhőnyáját
az ég
A széles világ
így teljes csak
veled
mint galaktikák
s csillagrendszerek
róják körötted végtelen útjukat
s rólad szóló kusza verssorok
mert tünemény vagy
isteni látomás
bűvös képzelet
megtestesült anyag
nem
több vagy annál
csak te vagy
te magad
a minden vagy nekem
s mint hatvan perc az óra idejét
betöltöd életem
Pogány imádság [76-78.]
