Valószínüleg rosszul próbálok magyarázni. Vagy kihagyok valamit, ami nekem természetes.

 

Maradok  a színházi példánál.  Az egyik szerepben püspököt játszom, annak összes kellékét megtanulom, s a FŐBB, a LÉNYEGESEBB dolgokat elmém eltárolja. Legközelebb, ha diósgyőri vasmunkást játszom, a püspöki tapasztalásokból vajmi kevésre van szükségem, viszont alaposan kiveszem a részem a kohó-közeli élményekből, majd ezekből is eltárolom a lényeges dolgokat. És így tovább, minden inkarnációnál újabb tapasztalatokkal leszek gazdagabb, és színészi pályám végén egy sokoldalú művésszé váltam.

 

"a lélek a következő életeiben már hasznosíthassa őket, ne kelljen mindig a nulláról indulnia!"

 

Mivel a test mindig vadiúj, és kicsike, ami testi, annak a nulláról indulását nem lehet megúszni!  Így is vannak koravén gyerekek, ami nem jó se neki, sem a környezetének - olykor.

 

"Ahogy "lehozni" felesleges őket, úgy "odafent" eltárolni is, meg újra és újra elővenni is felesleges, nem?"

 

Na, itt jön be  lélek örök élete!  Hát mit kéne csinálni a megszerzett értékeivel, eltárolás helyett dobja ki?  Hiszen ezért van, ezért Isten egy szikrája, hogy tapasztalatokat szerezzen, és ettől egyre magasabb szintekre emelkedjen!  Hiszen ezekre szüksége lesz a magasabb életszinteken!

Mi másért élünk?