puntooo Creative Commons License 2018.01.16 0 0 161235

A szombat eféle átértelmezésének van valami bibliai alapja?

Nem akarnám a Béla-féle egymás melletti elbeszélést veled is elismételni, de az alábbi, korábban már idézett szakasz pontosan ezt az átértelmezést alkalmazza a hitből való megigazulásra hivatkozva (ráadásul héber keresztényeknek!)

 

  Zsid 4:1 Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek fogyatkozásban levőnek ne láttassék.

  Zsid 4:2 Mert nekünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak: de nem használt nekik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották.

  Zsid 4:3 Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképpen megmondotta: Amint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.

  Zsid 4:4 Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől.

  Zsid 4:5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.

  Zsid 4:6 Mivelhogy annak okáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek először hirdettetett az evangélium, nem mentek be engedetlenség miatt:

  Zsid 4:7 Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annyi idő múltán, amint előbb mondva volt. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.

  Zsid 4:8 Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról.

  Zsid 4:9 Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének.

  Zsid 4:10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól,

  Zsid 4:11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.

-Mi az a más nap?

 Zsid 4:9 Annak okáért megvan a szombatja az Isten népének.

 Zsid 4:10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól,

 Zsid 4:11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba

 

 

A rituális szombatnál nem igyekezni kell, hanem egyszerűen megtartani a törvényeket. De pontosan melyeket? Mennyi pld. a szombatnapi járóföld? Szabad közlekedni? stb.

Megemlékezzél…” A kifejezés arra utal, hogy már az Izraellel megkötött szövetség előtt megvolt a szombat törvénye.

Az elemi logika alapján bármire vonatkozhat a megemlékezés, de legkevésbé a más nemezetek gyakorlatára, mert arra hogy is emlékezhetne Izrael? Ráadásul 400 évig Egyiptomban éltek, ahol nem volt heti ünnepnap -mint ahogy ez a római birodalomban sem volt közismert! Mégsem részletezte a szombat törvényét a pogánykeresztény gyülekezeteknek sem Pál.

Egy korábbi hozzászólásodhoz:

  Zak 14:16 És lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét.

Ez igaz nem azt jelenti, hogy a sínai szövetségen kívül korábban más is megünnepelte volna a sátorok ünnepét?  

Előzmény: llang-ilang (161230)