payagyerek Creative Commons License 2018.01.16 0 0 22847

Közben én összeszedtem gondolataimat:

 

 

A sors ökörködései. :-)

 

Nellikutya halála után nem akartam kutyát, mert az ő egyéniségét kerestem volna az utódban, amit nyilván nem találok meg. Elvoltam az emlékekkel, szedegettem össze a képeket, megrágott emléktárgyakat.
Eltelt 1 hét.
Hétfőn halt meg Nellikutya, ám napra pontosan a következő hétfőn bekóborolt 1 kanvizsla a kapumon. Nyakamba ugrott, mintha Istent lelte volna meg, nem tágított mellőlem.
Közben volt nálam 1 telefonszám, mert akkortájt kerestek 1 elkóborolt kanvizslát. Felhívtam. Jöttek. Búsan konstatálták, hogy ez nem az. Az övék őszpofájú. Elmentek.
Most mifasz legyen? (Tanácstalanul álltam.)
Este lett. Továbbra is sarkamban lófrált ez a hülye, hozzámragadva. Mondom magamban, hogy legfeljebb ittmarad este, másnap meg elsuhanunk dokihoz csipet keresni. Ha van, elviszem a gazdájához.
Este nem volt semmi gond vele. Az ágyamban aludt. Másnap a dokinál csipet leltünk, címet kaptam. Elvittem a tulajhoz. Ott kiszáltunk a kocsiból. Lalikutya (ez az eredeti neve) körbeszaglászott, én beszélgettem a tulajjal. Mondta, hogy tartsam meg, ha akarom.
Hosszú csend részemről. (Az ilyet nem lehet elhinni.)
Említettem, hogy nekem pont 1 hete halt meg az előző vizslám. Nem hiszem, hogy ilyen hirtelen tudnék váltani.
Tovább erősködött a tulaj, hogy hát akkor meg éppen jókor jön az új kutya.
Morfondíroztunk. Én hitetlenkedve álltam, hogy 1 vizsla spontán gazdát vált, otthagyja a 6 éve lévő gazdáját és az még fel is kínálja, hogy vigyem.
Mondtam, hogy szerintem ez így nem működik.
Ám eközben!
Lalikutya -mintha értette volna a szavunkat- fogta magát és beugrott a kocsiba a nyitva maradt anyósülés felöli ajtón és ott leült az ülésre.
Mondtam a gazdájának, hogy szólítsa már.
Lali csak a füle tövét emelte, de nem mozdult. Odaléptem a nyitott ajtóhoz, hogy enyhe kitessékelő mozdulatokat tegyek. Erre ő -ültő helyében- a mellkasomra tette 2 kezét és velük szépen fölaraszolgatott a nyakamig, mintegy átkarolva engem. Közben már kissé fel is emelte a picsáját az ülésen. (Nem beszél, mégis könny csordul az ember szemébe.)
"Hát akkor döntött a kutya!" -mondta a gazdája erre.
Még ideadtak 1 fél zsák kutyakaját, "Ez már nem kell." címszóval. Beraktam a zsákot a kocsiba, elköszöntem és eljöttem ezzel a marhával.

 

Azóta eltelt 5 hónap. Jó sora van nálam. Nagyon imádjuk egymást. Szófogadó, bár hiperaktív, de legalább annyira bújós is. Még most is nehezen hiszem, de már tényként kezelem a történést. Azóta a nevemre is írattam ezt a hülyét.
Itt van már az új otthona, melyet ő választott magának.

Amúgy remek, jópofa vizsla. Mindenkit szeret. Éberen keresi a társaságomat és mindig a sarkamban lófrál. Lakásban tökéletesen szobatiszta, nem szed szét semmit, csak amit ellophat. :-) Kocsikázás is lételeme.

Bárhová caplatok, mindig a sarkamban van! Mintha oda lenne ragasztva az orra hozzám. Már a sokadik papucsom szakad el itthon. Nem azért, mert szétrágja!
Megyek a lakásban. Mögöttem vizslat. Lépés közben a sarkam emelkedik ki a papucsból, de ő annyira követ, hogy már bele is lépett a papucs sarkába. Szakad a papucspánt. :-) Ez hülye.

 

Mégvalami KajLali-ról.
Muter nagyon megimádta! Napközben rendszeresen kisunnyog hozzám, csakhogy időt töltsön a hülyeLali "unokával", míg odavagyok dolgozni. Sétálni is szoktak nagyokat.
Amúgy -télen- bent van a meleg lakásban (27,5°). Nem akar fázni 1 percet sem. 5 hónappal ezelőtt (mikor megjelent) még nyár végi jóidő volt. Akkor még kint maradt a kertben és csak akkor volt a lakásban, mikor hazajöttem és persze éjszaka.

Néha még Nelli-nek szólítom. :-)

 

Konklúzió:

Ha te nem akarsz kutyát az előző halála után, akkor jön a sors és odab@sz 1-et, mert te szereted őket, hát szeresd!

Jól tette. :-)