És ennek az Ön által emberi értelemnek nevezett viccparádénak miben látja mindenkori előnyét par excellence az isteni intellektussal szemben?

Amikor az értelem, mint olyan, épp arra a szent célra szolgálna eredetileg, hogy ismerjük meg önmagunkat, igazi valónkat. Ehelyett mit teszünk? Nem is annyira önmagunk megismerésével vagyunk elfoglalva, és töltjük el drága időnket, hanem tudományos ismeretek szerzésére összpontosítjuk, nem csak pusztán figyelmünket, hanem - azzal egyidejűleg - értelmünket is. A kettőt, bár figyelem és értelem elválaszthatatlanok egymástól - nem lehet összehasonlítani az eggyel, mert a kettő nem teljesen ugyanaz, és ekképpen a kettő okvetlenül és szükségszerűen más és más eredményre juttatja (vagy zátonyra, vagy nyílt vízre) az emberi értelmet.

Miért?

Alapvetően az emberi értelem kettős természetű. Az egyikkel kifelé, az anyag felé fordul, - ebben az esetben azonban nem lát, de nem is láthat tisztán, mert látását az anyagbéli formavilág jelenségei jelentős mértékben degradálják és letompítják. Ez tehát az a emberinek titulált értelem, amely abból a véges elképzelésből, gondolkodásmódból, - menetből sarjad s indul ki, amelynek végén a pontot a sírgödör képezi? Mindenképpen pesszimista és tarthatatlan álláspont, amelynek bélyege végeredményben minden tudományos felfedezésben ott éktelenkedik és szólamban ott lapul.

A másik gondolkodásforma (amiről Önnek - aki emberi értelmével az előbbi, a sokkal egyszerűbb, tehát a sokkal bonyolultabb felé fordult -  ma még talán hiába beszélek)  természetesen ennek állandó ellentéte, a végtelen (lévén maga is a végtelenben fogant az örökkévaló által)...  mint gondolat.