Friss, téli Grúziai élményeim osztanám meg veletek.

Síelni indultunk a Kaukázusba, 6 fővel - ebből, a legkisebb 20 hónapos kislányunk volt - , közel 100 kg csomaggal (nagyrészt sílécekkel). December 23-án hajnalban érkeztünk a Wizzair járattal Kutaisibe, ahol a reptéren várt az "ismerős ismerősén" keresztül felfogadott sofőrünk - egy kellemes, németül kiválóan beszélő fiatalember. Becuccoltunk a Mitsubishi Delica-ba és megkezdtük a szakadó esőben 250 km-es utunkat a hegyekbe. Fura volt, hogy reggel 8-kor még töksötét volt, az ébredező lakótelep Zugdidiben egy régi orosz katonai lakótelep emlékét idézte bennem a magyarországi 80-es évekből, a pici kocka ablakokban alig-fény, nevetséges közvilágítás, az út mellett sár, az úton kátyúk, mindenfele kutyák, tehenek. Jó volt beérni a hegyek közé, egyre vadabbá vált a táj, egyik oldalon szakadék 100-150 méteres mélysége, másik oldalon hegyfalak fölöttünk, jó sokáig tartott az út a néhol már havas, latyakos úton. A szállásunk Mestiától fél órára volt egy kis faluben, közel a Tetnuldi Ski Resorthoz. Itt már rendes téli és vidéki útviszonyok  vártak, a vendégfogadónk (családi vendégház) előtt tehenek kóricáltak. Lepakoltunk már elfáradva az utazástól, bementünk, behordtuk a cuccot és akkor jött a meglepetés: a szállásunkon a havazás miatt nem volt áram, s így mivel azzal fűtötték volna a vendégszobákat, tök hideg fogadott és nyomasztó sötét. Az egyetlen meleg helyiség a család nappalija, a sparhertos szoba volt - itt tanácskoztunk, hogy mitévők legyünk. Mi lesz a következő napokban, vajon lesz-e áram vagy ez itt mindig így megy. Mivel sofőrünk már elment, kislányunk pedig hipp-hopp belázasodott, maradtunk - kiharcoltuk, hogy a sparhertes nappali melletti lakószobában (kicsit melegebb volt) maradhassunk a beteg bébivel, a többiek mentek fel az emeletre  fagyoskodni. Közben megjött az áram, de meleg sosem volt/lett igazán.

A következő napokban olyan sok hó esett, hogy a sípályához vezető út volt járhatatlan és hát a sípályát is rendbe kellett hozni. Az idő így sem telt tétlenül, 2 nap házi lázcsillapítás után ki kellett hívnunk az emergency-t mert nem boldogultunk a lázzal - hamar kijöttek - fejlámpa fénynél (épp nem volt áram) megvizsgálták a kislányunkat, akinek torokgyulladása volt. Mentővel érkeztünk a kórházba Mestiába. A doktornőnk nagyon kedves volt, antibiotikumot rendelt, kaptunk egy kétágyas szobát, aztán 2 éjszakát töltöttünk a kórházban - nem volt leányálom, a szoba lepukkant volt rettenetesen, de legalább volt benne wc és mosdó. Nekem sosem volt még ilyen diétás karácsonyom, csak kekszet és joghurtot ettem a két napban. A család egészséges tagjaivall grúz prepaid telefonkártyán keresztül tartottuk a kapcsolatot, ők a 2 napban múzeumban jártak és végre eljutottak a sípályára. A kórházi egyhangúságot megtörte, hogy a felvételünk napján a nyílt utcán szitává lőttek egy embert, aki a kórházban belehalt sérüléseibe.

Hazamenetelünk után felváltva vigyáztunk a kislányunkra, aki hamar gyógyult és jókat játszott a házigazdáék 2 éves kisfiával. A többiek addig nyugodtan síelhettek a Tetnuldin - felejthetetlen panoráma a 4-5 ezer méteres hegyekkel, csodálatos síterep, napsütés, kevés ember, finom ételek a büfében, kalandos feljutás a síterepig. Igazán szép volt, az idő kellemes, jól elfáradtunk délutánra.

Napok alatt összecsiszolódtunk a családdal, együtt töltöttük a délutánokat-estéket a sparhertes szobában, ahol folyamatosan készült a hacsapuri, a napot tápláló reggelivel indítottuk, az estét pedig finom vacsorával zártuk. A család mindenben segített, a fuvarozásban - bár nem kevésért (a sípályán dolgozott az egész család) - a beteg gyerek körüli teendőkben, kimostak ránk, stb. Szép volt a szilveszterünk is náluk.

Visszafele útra házigazdánk szerzett egy volt mentőautó sofőrt a Kutaisiba tartó utunkra. Közben annyi hó esett, hogy a hegyi utat este 6 óra után lezárták, így hamarabb kellett indulnunk, mint terveztük. Félelmetes volt az út a néhány kilométerenként jelentkező kőomlások mellett, de mentőautó sofőrünk rendesen rálépett a gázra, így a veszélyesebb környékről 2-3 óra alatt kievickéltünk. 

Összességében - a nehézségek ellenére - nagyon szép és emlékezetes kirándulás volt, csupa kedves és segítőkész emberrel találkoztunk. A természeti környezet gyöngyörű, a városok elég "érdekesek" voltak nekünk. Mi szívesen visszamennénk bármikor!