Eaglet Creative Commons License 2018.01.01 0 0 6693

 2018. január 1. - Vasárnap, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)

   A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a
   jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már
   korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a
   pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran
   elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és
   magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy,
   amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és
   körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte
   őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
   Lk 2,16-21


   Elmélkedés:
   Isten Anyja
   A mai napon Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepeljük. A Máriáról szóló
   hitigazságok, hittételek közül ez a legrégebbi. A 431-ben Efezusban
   tartott egyetemes zsinat atyái ünnepélyes formában nyilatkoztak arról,
   hogy Mária Istenszülő, azaz Isten Anyja, hiszen ő foganta méhében a
   Szentlélektől és ő szülte a világra Isten Fiát, Jézus Krisztust, akiről
   valljuk, hogy valóságos Isten és valóságos ember. Jézus személyében
   megkülönböztetjük az isteni és az emberi személyt, de mivel ez a kettő
   egymástól elválaszthatatlan, ezért Mária nem csak az ember Jézus anyja,
   hanem Isten Anyjának is neveznünk kell őt.
   Mivel az evangéliumok elsősorban Jézus életét és művét igyekeznek
   bemutatni, ezért édesanyjáról, Máriáról viszonylag keveset írnak, abban
   viszont egyetértenek, hogy Mária Jézus anyja. Ő szülte a világra az
   ember Jézust, amikor be akart lépni az emberiség történelmébe. Mivel az
   öröktől fogva létező Fiúisten azonos az emberi testet öltött Jézus
   Krisztussal, ezért jogosan tartjuk Máriát Isten Anyjának.
   A Fiúisten megtestesülése az üdvösség művéhez tartozó esemény, amelyet
   Isten visz végbe, az emberek javára, az emberiség megváltása érdekében.
   A megtestesülés pillanatában, amikor Mária elfogadja Isten vele
   kapcsolatos tervét és igent mond arra, hogy a Megváltó anyja legyen,
   nem passzív szereplő csupán, hanem aktívan, egész személyiségével részt
   vesz az üdvösség művében, mégpedig, mint anya. Szent Pál apostol a
   galatákhoz írt levelében így írja le Mária szerepét az üdvtörténet
   rendjében: "amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte a
   Fiát, aki asszonytól született" (Gal 4,4).
   Az anyaság minden esetben az élet szolgálata. Bár van ebben a
   megfogalmazásban némi belső ellentmondás, hiszen minden élet halálra
   van szánva. Aki egyszer egy édesanyának köszönhetően megszületik a
   földre, annak egyszer távoznia is kell a földi életből, meg kell
   halnia. Mária életében végigkövethető a fiához, Jézushoz kötődő testi
   és lelki kapcsolat, kezdve attól, hogy a betlehemi istállóban a szülés
   pillanatai után kezében tarthatta őt, egészen addig, hogy a Golgotán az
   Úr kereszthalála után az ölébe fektették fiának holttestét. Mária
   anyaságára úgy tekinthetünk, mint aki legyőzte ezt az ellentmondást,
   mert magát az életet, az emberré lett, ugyanakkor örökkön élő Istent
   szülte meg, bár a keresztről való levételkor még nem tudhatja, hogy az
   Úr teste hamarosan fel fog támadni az életre.
   A mai ünnep evangéliuma visszavezet minket a betlehemi jászolhoz,
   amelyben karácsony ünnepe óta minden nap megcsodáljuk a Gyermeket s
   akiben felismerjük Isten Fiát. A jelenet azzal kezdődik, hogy a
   pásztorok a betlehemi istállóban megtalálták Máriát, Józsefet és a
   jászolban fekvő kisdedet. A felsoroltak között Mária szerepel az első
   helyen, amellyel Lukács evangélista az ő kiemelkedő személyét
   hangsúlyozza, de ez természetesen nem jelent elsőbbséget Jézushoz
   viszonyítva. Az evangéliumi jelenet arra ösztönöz minket, hogy egy kis
   időre emeljük fel tekintetünket, nézzünk a Gyermek édesanyjára, akinek
   annak idején a pásztorok lelkesen mesélték el, hogy az angyali jelenés
   indította őket útnak, az isteni hírnöktől tudták meg azt, hogy
   megszületett a világ Megváltója. Isten Anyjához hasonlóan mi is véssük
   jól a szívünkbe mindazt, amit Jézusról megtudunk! Jézus iránti
   szeretete legyen számunkra példa, hogy az előttünk álló esztendő minden
   napján kimutassuk szeretetünket az Úr iránt!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Istenünk, hálát kell adnunk, hogy Mária személyében nem csak Jézusnak,
   hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden
   embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a
   jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma
   Mária felénk nyújtja Jézust, nekünk adja, hogy az új esztendő minden
   napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket, hogy a
   szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így
   építve a békét, az Istentől jövő békességet.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180101.mp3