.

           Ü N N E P
                 Treuga dei

.

Csak a kutyák vakkannak néha
s a nyugtalan libasereg
csap zajt, ahogy futásnak indul
s kiválva hirtelen a porbul
elszáll a malacok felett.

.

Csak méhek zsongnak itt a kertben
mintha ez az árvácska-had
sugdolózna köröttem halkan,
oly halkan, hogy még én se halljam
hamvas, kislányos titkukat,

.

Ezt figyelem, ezt hallgatom csak
lehúnyva csüggedt szememet
s a tiszta csöngést - mintha messze
hajdani időkből érkezne -
ahogy ottbenn terítenek.

.

Ünnep ez, ünnep; harangszó sem
kondult itt benne; hallgatag
áll a harangláb, kis harangját
még gyermekkoromban kilopták,
hír szerint a szilasiak.

.

Eltünt örökre... Lám de így is,
emléke is, hogy földerít!
hajdani eleven világnak,
együgyű vaskos valóságnak
hallom friss csöngetéseit.

.

Így ünnep az ünnep: fölnézni
s nem bánni, ami elsuhant.
Ha van még, szót váltani így kell,
békét a rejtező istennel,
ez az igazi áhitat.

.

Ez az igazi ima, melyhez
se szó, - még gondolat se kell.
Itt vagyok. Élek. Nap melenget.
Mint nyájat őrizem a csendet.
Ottbenn a tepsi énekel.

.

/Illyés Gyula, 1933/

.

.

Talán a mostani ünnep alatt is hallgattak a fegyverek, ahogy a Kr. u. 11-12. században a katolikus egyház magára nézve előírta az ünnepeik alatti fegyvernyugvást, a Treuga deit, és persze elvárta másoktól is.

A Nyugat az évi 13-14. számában megjelent ünnepi trilógia középső versének alcíme már nem szerepel az Illyés-versgyűjteményekben. A két szélső vers a Halkul és halkul, valamint a Feledni, feledni alcímet kapta ugyanabban a folyóiratszámban, majd ezeket is átcímezték: az első a Mint két fuvallat közt az ág…, a harmadik pedig a Feledni címen szerepel. Kötetben először 1935-ben jelentek meg (Szálló egek alatt).

 

Érdekesség még, hogy az első vers végén újabban már nevetve lélegzik a szélben a völgy, amin nevetnem kell, mert az eredetiben még logikusan lélekzett. Utóbbi igét a mai magyar nyelvtan nem ismeri, de bizonyos összetételekben nem sikerült eltüntetni; pl. a lélekszakadva furám is nézne ki lélegszakadva formában, holott a megerőltető, kimerítő igyekezet, futás során a levegőnk, azaz a lélekzetünk fogy el, akár a lelkünket is kiadhatjuk stb.

 

Illyés jól tudta, de mások is, pl. Babits, vagy ahogy Kosztolányinál a fák, az erdő, a völgy is lélekzik. A 155 éves Czuczor-Fogarasi is jól magyarázza.