Zentralalpen: (Fischbach-)Auf der Schanz-Mixnitz

 

Eljött hát az év utolsó Zentral túrája, tervezési és időjárási szempontból is. A nem túl hosszú, 35 km-es, két nagyobb bejárt részt összekapcsoló túrámról a szervezés kezdetéig nem gondoltam volna, hogy az eddigi legtöbb logisztikázást igénylő osztrák utam lesz. Fő jellemzője a szakasznak, hogy a kiindulási ponton található egy szálláshely (Schanz), majd utána 14 km-rel következik egy Am Straßegg nevű nyereg, ahol egy Stroßegwirt nevű fogadó/szálláshely található, tehát a napi egyetlen busszal (ami persze csak iskolaidőben és csak hétköznap közlekedik) ami  a Schanzhoz megy elérhető egy laza 14 km-es túra után. Am Straßegtől pedig ugyancsak egy kellemes napi járóföldre, 21 km-re található a túra végpontja Mixnitz, ahol vasúti közlekedés elég jó kínálattal adott Graz és Bruck an der Mur felé is. Straßegg és Mixnitz között félúton található Teichalm nevű, falu megnevezés helyett leginkább szabadidő eltöltésre berendezett intézmények gyűjtőhelye a helytállóbb megfogalmazás. Még nyáron terveztem ezt a szakaszt nagyzsákkal és sátorral letudni, de inkább az előtte többször elhalasztott SNP (Sztracena-)Voniarky-Garamfő szakaszára mentem helyette. A nyári szünetben ugye Schanz volt tömegközlekedéssel elérhetetlen és a kint dolgozó buszvezető ismerősöm sem tudott segíteni a feljutásban, aki közben már elkerült a napi egy járatpáros vonalról. Így inkább október elejére esett a választásom, amikor már a magasabb hegyekbe menni kockázatosabb a hó és az időjárás miatt, azonban ezen a részen átlagban 1100-1200 méteren még egészen jól el lehet lenni. A túrát magától értetődően a legkézenfekvőbb ponton, a Straßeggnél akartam megszakítani (egy éve egyszer nekifutottam ennek, de nem válaszoltak az emailemre) , szóval kezdődött a szokásos szervezési hercehurca, email és sms próbálkozásokkal a szálláshelynek, eredménytelenül. Végül maradt a telefonálás amiben jó pár perc értetlenkedés után sikerült megértem, hogy nem fogadnak és aludjak a Schanzban. Ez nem tűnt a legjobb ötletnek mivel a busz délre ér le és nem terveztem ott aludni. Ekkor kezdtem el gondolkozni rajta, hogy az alpannonia eddig kimaradt Fiscbbach-Auf der Schanz szakaszát (ez persze egy saját verziós út, ugyanis az a túra a Schanzot nem is érinti, azonban kismillió útvonal alternatívája van, tehát számba véve a relatíve kevés ráfordítható időt és a költségtényezőt, így célszerű volt a két túrát ötvözni) is hozzáveszem az utamhoz. A szükséges alpannonia szakasz pedig nem volt több mint 3 óra elfoglaltság, így a Schanzban továbbra is korán lett volna lepihenni, de miután az alpannonia lehetősége is felmerült, már nem akartam lemondani róla. Ezek után sok-sok papír és netes térkép nézegetés, email írogatás kezdődött, nagyrészt eredmény nélkül. A jó pár hely közül egy Breitenau am Hochlatschban (megjegyzem itt ér véget a Mixnitzben induló teherszállító villamosított kisvasút, amelyet a Mixnitz-Ingering beszámolóban említettem) lévő Gasthof maradt versenyben szeptember végére, itt azonban 47 euró lett volna egy éjszaka reggelivel. Mivel szoktam vinni saját kaját így reggelit nem kértem, cserébe viszont egy autós elszállítást szerettem volna a túraútvonaltól a szállásig és másnap reggel vissza mivel Gasen-Breitenau között nincsen buszközlekedés így a stoppoláson kívül ez lett volna az egyetlen járható út (gyalog vállalhatatlanul messze lett volna ennyi idő alatt, többe lett volna a leves mint a hús). Erre a verzióra azonban, elég magas 75 eurós árat határoztak meg, amit nettó lehúzásnak tartok/tartottam. Legyen reggeli nélkül 43 a szállás, legyen 60 az egész mindenestül, de ne 75…más honnan viszont érdemi visszajelzés nem érkezett, így pár napig úgy tűnt, hogy be kell nyelnem a békát. Nem hagyott nyugodni a jobb megoldás gondolata, így csak tovább böngésztem a térképet és a Straßegghez közelebbi településre, Gasenbe is megeresztettem 2-3 mailt. Az egyik helyről, a Gasthot Jagawirtből visszaírtak és 35 eurót kértek a szállásért és 5-ért vállalták a fuvart, tehát 40-ben megállt ez a költség, egyértelműen őket választottam. Már csak egyetlen probléma volt: pályaépítési munkálatok miatt a logisztika érzékeny pontját jelentő kindbergi két perces buszos átszállást érintette, ugyanis a munkák miatt az ÖBB honlapja plusz 10 perces menetidőt írt a menetrendnél. Ezzel kapcsolatban küldtem email-t az ÖBB-nek és a Postbus-nak, de választ nem kaptam. Végül az ÖBB ügyfélszolgálatát hívtam fel, a vonalban némi üggyel-bajjal előadtam a problémámat és azt mondták, hogy meg fog várni a busz. Tehát ezt is kipipáltam, de még a helyszínhez közeledve is terveztem szólni az osztrák vasutasoknak ez ügyben. A hazautat Graz felé terveztem, belőttem pár jó időben közlekedő vonatot, szerencsére elég jó a kínálat Graz-Szentgotthárd között is. Az időjárás is jó időt ígért, főleg az első napra, de a második sem tűnt vészesnek, így a közepes zsákomat a hátamra kapva indultam el a két napos túrára.

 

Lassan tradíciónak számító hajnali első vonattal indultam el itthonról , majd a már bevált győri és soproni átszállás után érkeztem meg Bécsújhelyre. Innentől már ismét újra vonatozhattam, ugyanis a Semmering lezárása megszűnt, kék cseh railjet kocsiban utaztam Mürzzuschlagig. Itt szóltam a forgalmi szolgálattevőnek, hogy Kindbergben szeretném elérni a buszcsatlakozás Fischbach felé, ő ezt meg is beszélte telefonon a kindbergi kollégájával és mondta, hogy megvár a busz. Közben befutott a cityjet motorvonat is amivel utaztam, biztos ami biztos a mozdonyvezető kollégának is szóltam átszállási szándékomról. Eseménytelen út után szálltam le Kindbergben majd siettem át az aluljárón az állomásépület előtti úton lévő buszmegállóba, még vártam is egy pár percet. Néhány perc csúszással befutott a birkfeldi járat, női sofőrrel. Megvettem a 6,5 eurós jegyet egyedüli felszállóként,  majd útnak indultunk a már májusban megismert úton. Fiscbbach központjában szálltam le, rajtam kívül egy nő maradt a buszon egyedüli utasként. Pecsételés miatt egyből bementem a közeli étterembe, ahol sikeresen kaptam egy lenyomatot az alpannonia térképem aktuális rovatába. A hátam mögött egy idősebb házaspár férfi tagja éppen rántott húst majszolt, mivel a kedvenc ételemről van szó, így nem minden irigység nélkül vettem ezt észre. Ezek után a buszmegálló padjánál összeszedtem magamat majd elindultam felfelé, vissza. Szokásos rendezett osztrák utcán mentem ki a faluból, a Fischbach tábla előtt balra kellett mennem, így a főút egy hajtűkanyarja levágásra került, majd az utca járdává szűkült és én felértem a Fischbacho tartozó furcsa nevű Gmoa falurész végéhez. Innen nem a kijelölt alpannonia úton, hanem az idő rövidsége miatt az imént busszal leutazott főúton mentem egy darabig. Gmoa utolsó utcájánál egy idősebb és fiatalabb férfi páros megbámult, nem túl gyakori lehet a túrázó ezen az úton.

 

 

1. Mürzzuschlag kék cseh railjettel

2. Fischback központja, a túra kiindulópontja

3. első méterek

4. Fischbach már a hátam mögött

5. Gmoa és az ősz

 

Az aszfalton mentem egy bő km-t a Zeller Kreutzig, majd jobbra tértem a keréknyomra, ezen talpaltam tovább nagyjából 20 percet, majd a Teufelsteinhütte előtti leágazás melletti farakás mögé rejtettem a hátizsákomat, mivel ugyanide tértem vissza feleslegesen nem vittem fel a csúcsra. Az igazolófüzetekkel a kezemben indultam neki a hátralévő távnak elhaladva a Teufelsteinhütte zárt faháza mellett, balra tőle pedig egy bővízű forrás vize került bele az itt szokásos fatörzsből kivájt vályúba. A ház mögötti rét mellett vezető út emelkedett majd egy másik keréknyom keresztezése után széles, kőbabákkal telerakosgatott ösvénnyé vált, majd egy újabb leágazás után ismét egyenesen haladva ritkulni kezdett az erdő és felértem az 1498 méteres csúcsra, közepén sziklatömbbel, jobb szélén kereszttel. Rajtam kívül csak egy hölgy volt fent, kutyájával. Pár fotó után a kereszthez mentem ahol egy fém dobozban volt a csúcskönyv és a méretes pecsét, amellyel nyomtam mindkét igazolófüzetbe. Igaz, a Zentral nem érinti a Teufelsteint (alatta halad el), de nem éreztem hátránynak ha belekerül ez a lenyomat a többi közé. Ezek után írtam a csúcskönyve, visszaraktam mindent a helyére, majd az itteni jelképnek számító sziklára másztam fel, a napos időben messzire el lehetett látni, örültem, hogy végre jó időben túrázok az Alpokban. A felmászás könnyebb volt mint a lemászás, némi odafigyelést igényelt, de sikerrel abszolváltam a kihívást. Visszatértem a zsákomhoz, majd a hüttétől pár száz méterrel lejjebb lévő kiágazásnál jobbra tértem le Auf der Schanz felé. Döntő többségében ösvényeken keresztül értem el a Schanzsattelben(Schanz nyereg, 1250 m) fekvő, már ismerős Schanz vendéglőt 15 óra után néhány perccel. A forgalomra nem lehetett panasz, ugyanis nagyjából tucatnyi vendég éppen végzett az evéssel mikor odaértem és lassan ballagtak kocsijuk felé. Mivel májusban már pecsételtem itt, így hamar magam mögött is hagytam a helyet, egy jól járható keréknyomon haladtam tovább nagyjából 1-1,5 km-t (bal oldalon szép kilátás volt, déli irány felé, közelben egy-két tanyával), majd emelkedős ösvényre tértem rá, jól követhető volt az út a délutáni napsütésben. Pár kilátópontot is érintve ismét döntő többségében ösvényeken keresztül érkeztem meg a hangulatos Herrnalm (1282 m, piros jelzés ágazik ki vissza Fischbach felé) faházához (előtte a Fürstkogel oldalában egy helyen fa iránytáblák és fényképpel ellátott „csúcskönyv”), amely mellett egy tároló is létesült, szintén fából. Szép fekvésű házban zárt helyen (igaz, ablak nincs) bivakolás lehetséges.

 

6. vízvételezési lehetőség a Teufelsteinhütte mellett

7. Teufelstein

8. kilátás a Teufelstein szikláról keleti irányba

9. kilátás a Teufelstein szikláról északkeleti irányba, a Walserkreutz (májusi túra) felé

10. Auf der Schanz felé a hangulatos ösvényen

11. Auf der Schanz

12. déli felé a kilátás

13. visszatekintve a Stuhleckre, mely a május megpróbáltatásaim egyik állomása volt

14.-15. fa útjelző tábla és a hozzá tartozó "csúcskönyv" részlete

16.-17. a hangulatos Herrnalm

 

A lassacskán a hegyek mögé lebukó nap fényében mentem tovább egy rövidke ösvény, majd egy keréknyomra térés következett, majd egy újabb, kisebb faházat érintve nagyjából fél óra alatt jutottam a Knappensattel nevű ponthoz, mely egy legelő felső határán van. Szép kilátás nyílt délkeleti irányba. A kereszt mellett elhaladva az út/ösvény a egy darabig a hegyek oldalában vezetett, erdőfoltokat és újabb kilátópontokat érintve, legelőkön át. Kétszer is találkoztam pár méteres távolságba tehenekkel a naplemente fényeiben. A legelőkről ismét erdőbe értem be, majd némi jelzésbeli bizonytalanság után újra egy szélesebb ösvény következett a keréknyomról, innen már láthatóvá váltak Straßegg szélső házai és az éjszakai szálláshelyem, Gasen is. Nem sokkal később a mai napra már véglegesen elhagytam az ösvényeket és keréknyomon haladtam tovább, hátam mögött szépen kúszott fel az égre a Hold. A Nap/Hold utolsó fényeinél érkeztem a Straßegg nyeregben (1170 m) lévő Stroßegwirt fogadóhoz (a külső rész tele van turistaút eredetű táblákkal, hangulatos hely), ahol sikeresen pecsételtem a pultnál. Kíváncsiságból rákérdeztem, hogy fullon vannak-e, igenlő választ kaptam. A vendéglőből kiérve hívtam a szállást a megbeszéltek szerint, mondták, hogy 10 perc múlva ideérnek értem, addig az egyik leginkább napozóágyra hasonlító fa fekvőalkalmasságon ütöttem el az időt. A megbeszélt idő szerint be is futott a kis furgonnal Peter, akivel emailben kommunikáltam. Útközben mondta, hogy hogy 15-20 éve szűnt meg a buszközlekedés a nyeregben. Nagyjából 5 perc alatt, jelentős szintvesztés után érkeztünk meg a völgyben fekvő Gasen központjában lévő Gasthaus Jagawirt vendégházba. A vendéglő részben lévő pultnál Peter feleségének ki is fizettem a megbeszélt 40 eurót, valamint a reggeli felfele utat is lefixáltuk. Ezek után Peter felkísért a szobámba, majd elköszönt. A szoba letisztult stílusa és berendezése tetszett: szép nagy franciaágy, kis asztal székekkel, a fürdőszoba is teljesen jó volt. Kis erkély is tartozott a szobához, sajnos mivel kint teljesen sötét volt, így nem tudtam este jó képet csinálni az emeleti panorámáról (az épület régen épült, én pedig az újonnan hozzáépített második emeleten kaptam helyet) a szép fekvésű házból. Vacsi és fürdés után elhelyezkedtem az ágyban, majd mivel jó vételű wifi is volt ezért elkezdtem telefonra térképe alkalmazásokat keresni, a múltkori Geierkogelen kialakult helyzet megelőzősére, azaz a rossz időben és sötétben tájékozódási problémák (amivel amúgy semmi gondom nincs, sőt úgy érzem az átlagnál jobb is vagyok ebben, de a múltkor tapasztalt dolgokkal még azelőtt nem találkoztam: tehát sűrű ködben egy magas sziklás hegyen a hó alatti útkereséssel) oldalának megoldására. Találtam pár jónak tűnő alkalmazást, gondoltam majd élesben teletesztelem őket. Az Alpenverein alkalmazása különösen hasznosnak tűnt, ugyanis magyar nyelven vannak infók a hüttékről, melyekhez amúgy csak netes keresgélés és google fordítózás után lehetne hozzáférni. Este 10 környékén aludtam el.

 

18. déli-délkeleti irányú kilátás Knappensattelnél

19. továbbra is szép látvány tárul dél felé

20. tehén az úton

21. tehenek a naplemente fényeiben

22. láthatóvá vált esti szálláshelyemnek helyet adó Gasen

23. Holdkelte

24. Stroßegwirt vendéglő

25. ízléses és kulturált szobában aludtam

 

Másnap reggel 6 óra körül szólt az ébresztő, nem kellett sietni az indulással, ugyanis 7 óra környékén kezdett csak világosodni, ekkor akartam elkezdeni a túrát. Mixnitzen elérendő vonatok közül egyiket sem lőttem be pontosan, de 2-3 lett volna a legjobb, gondoltam majd napközben úgy igazítom a túrát, hogy jó legyen. Reggelizés és összepakolás után mentem le a földszinti vendéglő rész pultjához, Peter felesége meg is jelent, ő vitt fel a Straßegg nyeregbe. Viharos szél fogadott odafent, miután kiszálltam a kocsiból. Látszott, hogy nem biztos, hogy felhőtlen lesz az égbolt, de azért távolról, délnyugati irányból pislákolt a nap, azonban kelet felől felhős volt az ég. A vendéglőben még mindenki aludhatott, egy fényt sem láttam az ablakokban. Északi irányban viszont továbbra is szépen mutatott a Hold az égen.

 

26. kilátás az erkélyről, ennyit sikerült kihozni a fényviszonyokból

27. indulás után visszafelé nézve a Straßeggre

28.-29. a Hold továbbra is hálás fotótéma maradt reggelre is

30. dél felé pislákolt egy kicsit a nap a felhők között

 

Gyérebb világosságnál indultam el tehát nyugati irányba az aktuális hegy irányába. Kapaszkodóval kezdődött az út egy ösvényre térve a keréknyomról, majd egy keresztnél (itt is volt egy könyv) lévő bújócskás legelő kerítésnél az rét szélén vágtam át, majd újabb emelkedős erdei ösvényen haladtam tovább, a hátam mögött továbbra sem voltak bíztatóak a felhők. Átbukva a hegyen egy szép alpesi réten át vezetett az utam, déli irány felé kilátással. Egy újabb púp után keréknyommá bővült út és legelésző tehenek közelében egy faházból és istálló-szerű épületből álló, Haberstall nevű tanyához érkeztem. Az egyik tehén éppen valamilyen sórudat, vagy mit nyalogatott az itatóban. Innentől kezdve kicsit zavaros volt az út, ugyanis az alpenverein térkép egy V alakú kerülőt mutatott, azonban szemben is vezettek fel jelek toronyirányt a következő magaslatra (Bischoftskreutz, 1415 m) amikkel vissza lehetett térni a V másik szárára, ezeket a jeleket követtem. Átkelve a már-már hiányolt legelő kerítésen kissé elvétettem az útirányt és a közeli aszfaltos út helyett a Kulmkogel (1410 m) felé sikerült továbbmennem. Annyiban jobban jártam, hogy a déli irányú kilátás hosszabban tartó volt mint ha az aszfalton mentem volna, a Grác melletti Schöckl hegy is jól látszott a 7-essel jelzett útvonalról. A reggeli felhősödés ellenére szép idő kerekedett, napsütötte időben lépkedtem előre. Nem volt baj ezzel a kis kerülővel, idejében észrevettem a dolgot és a Mooskogel előtt a sífelvonó felső állomásánál lefelé vettem az útirányt toronyirányt oldalazva érkeztem meg a Teichalm felé vezető aszfaltos útra. A Holzmeister nevű házcsoportnál kötöttem ki a buszmegállónál, ahol meglepő módon volt közlekedés és még meglepőbb módon csak szombat és vasárnap! Ez igazi ritkaság azt osztrák vidéken. Egy itteni Gasthaus Holzmeister nevű háznak is írtam amikor szerveztem a túrát, vissza is írtak, de nem lett ugye semmi a dologból. Egy másik ház is az út mellett volt, annak is láttam az oldalát, de csak az egész házat lehetett volna kivenni, ha jól értelmeztem a honlapon.

 

31. visszafelé nézve a Stuhleck felé egy sötét felővel

32. déli irányba nézve, jobbra a Schöckl

33. menetrend a Holzmeister ház előtti megállóban, figyelemre méltó a cseppet sem jellemző csak hétvégi és ünnepnapi közlekedési lehetőség, a járatsűrűség amúgy nem sokkal szokott napi néhány busznál több lenni máshol sem általában

 

Ezután folytattam a gyaloglást tovább, a völgyben kanyargó úton mentem egy darabig, a jelzés az út mellett vezetett egy ösvény formájában egy idő áttértem rá, majd az ösvény egyenesen vezetett tovább, az út pedig balra újabb házak mentén. Az ösvény ismét keréknyommá bővült, én pedig legelőkön értem el Teichalm szélét egy házcsoport után. A „fő” település Fladnitz an der Teichalm több kilométerrel délebbre található, én a külterületét érintettem. Rögtön a kis üdülőfalu szélén a Hotel Pierer 4 csillagos szállodája terült el (el lehet képzelni az árakat), eléggé kihasznált parkolóval. Bementem a recepcióhoz, fogalmazzunk úgy nem az én dolgom volt a legfontosabb ott, mivel láthatóan nem megszállni jöttem ide. Pár perc várakozás után egy nő a személyzet részéről nyomott egy stemplit a füzetbe, egy kissé furcsa fejet vágva. Nyilván nem én voltam a nap vendége, így nem érdemeltem meg egy félmosolyt sem. Ezek után távoztam is innen, a Zentral a közeli tó partjának egy részén haladva tér vissza a falu másik végére. Szép fekvésű volt a tó melynek partjánál haladtam a túlsó végéig. Itt újabb buszmegálló volt (szintén csak hétvégi közlekedéssel) az úton, majd szemben a Teichwirt fogadó, melyen a Zentral kontrollstelle táblát látva be is tértem egy újabb pecsétért. Ezúttal már mosolyogva adta a hölgy a pecsétet, majd az utánam érkező vadászokkal foglalkozott. El is köszöntem majd visszatérve az utcára ültem le a kinti padok egyikére enni és inni. A fényképezőgépem egy pillanatnyi elmezavarban szenvedett, de sikerült úrrá lennem a dolgon. Ezek után indultam el újra, a fogadó melletti utcán át hagyva el a falut, ami néhány lépés után meg is történt. Köves keréknyomon értem be egy vadregényes Mixnitzbach patak völgybe, egy darabig a patak szomszédságában haladtam, időnként jobb kéz felé egy-egy sziklával. Itt már többen jöttek szembe és a hátam mögül is, egy idős házaspárt beelőzve érkeztem meg egy elágazáshoz: balra a Tyrnauer alm hüttéje felé lehetett menni, nekem viszont jobbra kellett mennem felfelé a hegyre. Az igazolófüzet szintmetszete nem árulkodott ilyen és ennyi emelkedőről (meglehetősen sematikus ábrák azok), a térkép azonban a szintvonalak kapcsán sejtetett némi hegymenetet. Fél órás út után értem el a Gastwirtschaft zum guten Hirten nevű vendéglőt, mondhatni a semmi közepén, legalábbis én nem ilyen elhelyezkedésűnek képzeltem el.

 

34. párhuzamosan a főúttal

35. 4 csillagos szálloda frontoldala

36. Teichalm, tó

37. Teichwirt fogadó, Zentral pecsétlelőhely

38. Teichalm után közvetlenül egy elágazás, jobbra a Hochlatsch hegy, balra Mixnizt érhető el

39.-40. Mixniztbach patak völgye

41. pillantás keleti irányba, hellyel-közzel Gleinalm irányába

42. Guten Hirten és turistautak elágazóhelye

 

Itt egy négyes elágazás volt: az egyik irány ahonnan jöttem, ment jobb kéz felé egy 746 jelű út észak felé és ennek délkeleti irányú folytatása a Medve-szurdokot elkerülve, valamint a Zentral kijelölt útja amely a Medve-szurdokon (Bärenschützklamm, azaz szó szerinti fordításban Medveölő vagy Medvelövő szurdok, de én másoktól is az egyszerűbb Medve-szurdok elnevezést hallottam) keresztül. A szépen megépített faház előtt egy szintén tartósnak látszó masszív építésű kiülős rész tartozott, az egyik padnál egy osztrák pár éppen étkezett. A Zentralos kontrollstelle tábla itt is ki volt rakva, így pecsételtem itt is az előtérben kirakott pecséttel, a másik helyiségben szintén vendégek voltak, tehát van itt forgalom. Fogyasztás nélkül most nem akartam ücsörögni itt, így a szurdok felé vezető kijelölt út felé vettem az irányt. Jócskán lejtős köves, sziklás úton érkeztem meg a Medve szurdok lépcsőinek felső végéhez. Sétálós ellenkezőleg járta be ezt a szakaszt és elmondása szerint egyirányú a szurdok, belém pedig szorult annyi öntörvényűség és makacsság, hogy Teichalm felől ereszkedjek le a két napos túra legfőbb látnivalójában. Összesen 200 fölötti számú lépcső/létra-szerű fa alkotmányon keresztül jutottam le több száz méter szintet a Szlovák paradicsomhoz hasonló gyönyörű patak vájta sziklás völgyben, közben sok vízesést és egyéb szép természeti látványosságot érintve. A felső szakaszon még egyedül voltam, azonban ahogy egyre lejjebb értem úgy jöttek egyre többen szemben. Amikor láttam szembejövőket félreálltam, levettem a zsákomat és nekidőltem a korlátnak, csak így lehetett szűkösen elférni egymás mellett. A szurdok 2/3 után már szinte csak magyarokkal találkoztam, ugyanis egy csoport nem régen kezdte meg a felfelé menetet. A szisztéma valami olyasmi lehet, hogy felfele itt, az út felső végénél megpihenés a Guten Hirtenben és a 746-os kerülő úton vissza a Mixnitz határában lévő parkolóba. Körülbelül ¾ óráig tartott a meseszép szurdokon való végigmenetel, majd a végénél lévő faháznál lévő pénztárnál megvettem az egy eurós belépőjegyet, szokatlan módon miután már lejártam amiért utólag fizettem. Nem én lehetettem az első ellenkező irányból érkező játékos, a pénztáros egy rossz szót sem szólt erre, még pecsételtem is egyet a füzetembe ugyanis a kontrollstelle tábla itt is ki volt téve.

 

43. első lépcső/létra tag a Medve-szurdok felső végénél, kétszáz valahány található ilyenből a szurdokban, egyesével számozva

44.-48. szépséges Medve-szurdok

49. vízesés a szurdok bejárata és a parkoló között

 

Innentől viszont már sietősebb volt az utam, ugyanis a 15:20-as vonatot szerettem volna elérni, ezzel csak Grácban kellett volna átszállnom (meg persze utána Szentgotthárdon és Szombathelyen), mindenféle bonyolítás nélkül, addig viszont már csak ¾ órám volt és még a faluba is le kellett érjek és végigmenni rajta. Köves és széles ösvényen indultam el lefelé a kis faháztól nem messze lévő elágazásban, kisvártatva két magyar lány jött velem szemben, lehet a magyar csoport utolsó tagjai voltak. Sietősen mentem lefelé, egy kis kilátópontot, amelyen kereszt helyezkedett el nem hagytam ki, majd a patakon egy hídon átkelve nem sokkal később érkeztem meg a lenti parkolónál lévő házakhoz, azonban innen még messzebb volt a falu. A figyelemre méltó kidolgozottságú 3D domborzati térképet azért közelebbről megnéztem az út mellett. Továbbra is sietős tempóban mentem az aszfalton, majd pár perc múlva elértem Mixnitz szélét, ekkor már csak negyed óra körüli időm volt hátra. A falu osztrák módon ezúttal is rendezett volt, pár perces út után érkeztem meg az útkereszteződésbe ahol jobbra fordultam, szép épületek között jutottam el az állomás szomszédságában fekvő körforgalomig, ahonnan már tényleg csak pár lépés volt az állomás. 2-3 perccel a vonat érkezésre előtt mentem el az állomásépület előtt és mire a peronra értem a cityjet motorvonatból álló gráci személy már láthatóvá vált.

 

50. Mixnitz, a tábla szerint közigazgatásilag Pernegghez tartozik

51. Mixnitz állomás

 

Grácban még sosem jártam azelőtt, de ezúttal sem mentem tovább az állomási peronnál, ugyanis 10 percnyi időm volt a szentgotthárdi személyre átszállni. Ez a vonat Desiro motorkocsikból volt kiállítva, melynek magyar verziójával már munkám során közelebbről megismerkedtem. Egyvágányú, nem villamosított (egészen pontosan Grác külvárosáig van drót), nem igazán hegyi jellegű vonal első harmadában érdekes módon egy alagút is van (Laßnitzhöhe). Ezen kívül további érdekesség, hogy Gleisdorf állomáson Weiz, Feldbachban pedig Bad Gleichenberger felé ágazik ki egy-egy mellékvonal megyek közül a weizi részen magánvasút végez személyszállítást, ez Magyarországon még jó pár évig nem lesz. Utóbbin csak teherforgalom van. Fehring állomáson negyed órás pihi következett, osztrák kolléga közben megmutatta a fűtőházat, pár perc múlva pedig befutott a Herkules mozdonnyal az élén a Grác-Fehring gyorsított személy, ez lett volna még opció Mixnitzből plusz egy átszállással. Innen már csak összesen két megállóhely és egy állomás volt hátra Szentgotthárdig, ahová pontosan érkeztünk, itt a Schlieren kocsikból álló szombathelyi személyre ültem fel. Szombathelyen gyors hotdog beszerzés következett az egy éves szombathelyi tartózkodásom alatt megismert, állomással szembeni 72-es büfében, majd a pesti gyors felé vettem az irányt. A vonaton Celldömölkig jól elbeszélgettem egyik nyugdíjas oktatómmal akinek a tanítványa voltam korábban. Eseménytelen út után érkeztem meg Kelenföldre, majd utána haza.

 

52. Grác, főpályaudvar

 

A 2017-es év Zentral szezonja ezennel lezárult. Jövőre van tervben a folytatás: első kötet befejezése Tappenkarseehüttéig, majd belekóstolás a kettes kötetbe. Május vége előtt azonban nem tanácsos útra kelni a magasabb hegyekbe a hó, az időjárás és a szálláshelyek bezártsága miatt.

Az elmúlt pár hétben gondolkoztam három, döntő többségében aszfalton teljesíthető szakasz lejárásán a 2-es kötetből tavasszal, a magashegyi szezon előtt, ezek már viszonylag távolabbi részek, az egyik Mittersill után van a másik kettő pedig Innsbruck közelében. A részleteket és a realitásokat pedig majd az élet alakítja.