Közeledik az Ünnep (Nyakunkon a Karácsony), miközben egyre közelednek, jönnek a különféle adománykérő levelek, csekkek, illetve küldik és hozzák őket, elháríthatatlanul. Árulják neveinket, címeinket, és amíg lehet és szimpatikus, el is érik céljukat.

Paul Géraldy bölcs aforizmagyűjteményében, A szerelemben olvasható a következő:

"Csak az a tiéd, amit megoszthatsz mással", és ezt mindenre lehet érteni, nem csak a pénzre.

S ha már megoszthatjuk, osszuk is meg, hogy a mienk legyen teljesen, mert a mienkben benne van a közös, legyen szó zenéről, szeretetről, figyelemről stb. Most éppen egy versről, aminek pár sorát éppen az egyik karitatív adománykérő írta levele fő helyére, kérve a segítséget, hogy másokon segíthessenek. Címük a Bartók Béla úton van, ami még vonzóbbá tette a kérést.

Az idézet az alábbi írásból van, amit az idei nemzetközi Ars Sacra fesztivál is közölt a honlapján.

Persze a Géraldy-mondás nem volt újdonság, és a kortárs Hamvas Béla is írt hasonlókat, ld. akár csak az Útravalót!

.

.

      Isten tenyerén ébredtem

.

Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!

.

/Hamvas Béla 1897-1968); /

.

Hamvas Béla író-fordító, filozófus, esztéta, pártalapító, könyvtáros, frontszolgálatos, katonaszökevény, szerkesztő, kertész,  raktáros, segédmunkás, gondnok, de alapvetően gondolkodó volt, számos remekműben közölte érdekes és értékes gondolatait, másokkal is megosztva. Azt még nem tudom, hol jelent meg a fenti írása...

.

S ha már a zene és a zenélés is szerepel a versben, idézek Hamvas 1946-ban Anthologia Humana című írásának bevezetőjéből, az emberiség addigi útjának, a több ezer éves történetnek a lényegéről:

.

"A megtett útról a külső történet semmiféle képet nem nyújt, nem is tud nyújtani és nem is nyújthat. A megtett utat csak jelképesen lehet ábrázolni. Jelképesen - zeneileg. A zene az a titok, amelynek segítségével megértem, hogyan tudok azonos témák mellett mégis mindig mást és mást hallani. A hallható témák ugyanazok, ugyanazok fognak maradni és nem is változhatnak meg sohasem; de mindig más és más hangnemben, más variációban, más ritmikus képletben és időmértékben jelentkeznek: egyre újabb és újabb megfordításokban, kombinációkban, más kísérettel, más szólamban, másképpen harmonizálva, s mialatt a milliárdszólamú fúga ünnepélyesen a végkifejlés felé hömpölyög, s mialatt a várakozás, a feszültség egyre nő, s az izgalom egyre nagyobb, a zene mint sajátságos sejtető eszközeivel jelzi a végső lépést, a kiegyenlítődésre utalni tud, a végső célt érezteti, s arra előkészít. Csak a zenei jelképek által juthatunk tapasztalathoz arra vonatkozólag, hogy a világtörténet milyen szakaszában vagyunk. Csak a zenei jelképek által szerezhetünk tudomást arról, hogy az emberi lét nem halad és nem fejlődik, hanem rejtelmes módon szüntelen átlényegülésben örvényszerűen kavarog és önmagában a végső megoldást forralja. Csak a zene nyújt fogalmat arról, hogy a változás nem mérhető, mert az nem egyenes vonalban történik, hanem a számok rendje szerint; de nem az évszámok, hanem a zenébe rejtett metafizikai aritmetika haladványai szerint."