panareaTJ Creative Commons License 2017.11.28 0 0 57067

Gratulálok az első 50-esedhez, nagyon jó beszámoló lett!

 

Kicsit a 2 év előtti magamra ismertem benne (nekem is az ISZI50 volt az első 50-esem 2015-ben, és hasonlóan éltem át), ugyanebben cipőben jártam én is akkor, csak rövideket mentem előtte, igaz sokat (majdnem minden hétvégén), de csak 20-25 km-eket, és én is álmodoztam a Kinizsiről, meg más hosszú túrákról, de nem bíztam magamban, hogy tudok én annyit menni. Aztán rá lettem beszélve a hosszabb távokra, a sok 20 km körüli után az ISZI50 előtti hétvégén egy maszek túra a NIK40 útvonalán nappal, ahol aztán meg lettem győzve, és elindultam az ISZI50-en, meg is csináltam, bár a Te idődnél némileg lassabban (10:40 alatt). Utána már nem volt megállás, szorgalmasan mentem egyre hosszabbakat, készültem a Kinizsire, sajnos 2016-ban még nem sikerült, igaz a feladás oka bokasérülés volt. Próbálkoztam más 100-asokkal is, akkor még sikertelenül. De sose adtam fel, és idén végre beérett a sok munka gyümölcse, sikerült a Kinizsi, a Kék Balaton 100 és most az Iszinik 100 is.

 

Talán jobb is így utólag belegondolva, tudom, hogy vannak akik egyből a Kinizsivel kezdtek, és sikerült nekik, de így, jónéhány feladással magam mögött talán jobban tudom értékelni, mit is jelent 100-ast menni. 

 

Szóval a sebességeddel abszolút nincs baj, a kellő elszántság is megvan, a lényeg, hogy menj minél többet, lehetőség szerint minél hosszabbakat, minél szintesebbeket, tapasztald ki, hogy útközben milyen tempó, mennyi pihenő, és milyen időközönként, milyen étel-ital stb. a leghatékonyabb a számodra (buktam én is be hosszú túrát mikor még nem ismertem kellően magam e téren).

 

Más. Remek dolog társakkal menni, de (szintén adódtak már nehézségeim ennek a be nem tartásából) hosszabb túrán csak magadra hallgass, csak a saját tempóddal menj!

 

A vízhólyagok elkerülése végett érdemes lenne esetleg másik túracipőt kipróbálni a bakancs helyett, és minimum 1 számmal legyen nagyobb, mint amilyen cipőt hordasz! Én se hittem benne, sokáig rengeteget szenvedtem a vízhólyagokkal, de aztán a 36-os lábamra vettem 38-as túracipőt, és megtaláltam a számomra ideális zoknit is, és láss csodát, az Isziniken 0 vízhólyag, nagyon-nagyon nagy könnyebbség volt! Szó lehet még dupla zokni, krémezés, túra előtt leragasztás a kényes helyeken, de mindenkinek más válik be. Ki kell tapasztalni.

 

Tapasztald ki az éjszakai, lámpával túrázást is, pl. nagyon jó alkalom erre a Sárga 70, remek felkészítő túra a Kinizsire!

 

Néhány 50-es túra, plusz az említett Sárga 70, és akkor komoly eséllyel indulhatsz akár jövőre is a Kinizsin! Sok sikert és kitartást kívánok a felkészüléshez!

Előzmény: KFeri_2+4 (57063)