.

Több hivatásos zenekritikus (hangok néha zord fülelője) is ott volt a kamara.hu idei előadásán/ előadásain, közülük Csengery Kristóf írása az első nap eseményeiről számol be az alábbi linken.

.

xxxxx

 .

Egyik mondatához az alábbi b(a)logos megjegyzéssel kapcsolódom:

A mostani manni mottó a közel 100 éves, Der Zauberberg című monumentális regényt idézi, és a kritikában említett változatos és nekem néha egzotikus zenék közé akár egy csodálatos berber dal is bekerülhetett volna, de a vicc helyett most csak azt vetem fel, hogy kb. hányan olvashattuk élvezettel és maradandó hatással Thomas Mann regényét, emlékezve a Cs. K. által is idézett 25 oldalnyi fejezetre? Sokan olvashatatlannak tartották, ahogy még egyes zenészek is túlságosan hosszadalmasnak pl. a Schubert-C szimfóniát, a IX.-t.

A több mint fél évszázada maradéktalan élvezettel olvasott regényhez persze idő és nyitottság kellett, miként a zenehallgatáshoz is az kell. A nem könnyű olvasmány varázsát éppen az adta, hogy írója - egy hosszú zenemű nívós szerzőjéhez hasonlóan - mestersége minden elemét jól ismerve, összetett és mély gondolatokat ébresztő remekművet alkotott, megfelelően egy hegyi szanatórium különleges életének.

A mai rossz regények csak történeteket mondanak el, banális stílusban, és ezek az események érdekesek ugyan, de rögtön felejthetők, mert éppen az hiányzik belőlük, ami a tárgybani regény hosszadalmasnak tűnő mesefolyamát maradandóvá, felejthetetlenné teszi.

Természetesen nem a pontos szövegrészekre emlékeztem, de éppen a leírtak megértéséhez újra elolvastam a kritikus által említett fejezetet, belőle a lényeget most kiemelem:

 

Szép hangok özöne (a betűözönből némi rövidítéssel is... a Szőllősy Klára-féle fordításból)

 

A Berghof-szanatóriumnak vajon milyen vívmánya váltotta meg Hans Castorpot a kátyaőrülettől, egy nemesebb élvezet karjaiba vezetve?

A legnagyobb  társas helyiség szórakoztató berendezéseihez egy zeneszekrény, egy gramofon társult. Egy legújabb modell, egy hangszer, Stradivari, Guarnieri, a "Polyhymnia" védjegyű német gyártmány, amit számos album egészített ki, ...és az elsőre feltett korongon felhangzó Offenbach-keringőt a vendégek tátott szájjal hallgatták, és lelkesen megtapsolták, továbbiakat követelve. Emberi hang áradt a szekrényből... Figaró áriája, megéljenezték, majd részlet a Traviatából, egy híres hegedűs Rubinstein-románcot játszott, végül tánclemezek keringővel, tangóval, egyesek rögtön táncoltak is. A gépet Hans Castorp kezelte, mert a többiek ráhagyták, aki rögtön megérezte, hogy "Új korszak kezdődik!" - ez neki szól. Új szenvedély, varázslat...

Ő pedig újabb lemezt forgatott le, a barcarolával Hoffmann meséiből, majd a vendégsereg fecsegve, lohadó izgalommal elvonult pihenni. Hans Castorp csak erre várt,... becsukta az ajtókat és ottmaradt fél éjszakán át.

Végignézte az albumok tartalmát: tizenkét album, mindben tizenkét-tizenkét lemez, valóságos kincsesbánya. Néhányat el is játszott: nyitányokat, zongorakíséretes dalokat, operarészleteket, kamarazenéket (triókat, vonósnégyeseket, hegedű-, gordonka-, fuvola-szólókat, majd felhevült fejjel aludni tért, és kettőtől hétig a varázsszekrényről álmodott.

Kora reggel már egy csodálatos baritonhangot énekeltetett a szekrényből, ...ebéd után, vacsora után hallgatói is voltak. Legjobb órái későn, az esti társasélet befejeztével, a tömeg elszélesedése után következtek. Lent maradt...egyedül a szekrény csodáival... és fürdött a szép hangok özönében.

Voltak kedvencei, amelyeket nem győzött elégszer meghallgatni: operák, pl. az Aida, amelynek borzalmát és megdicsőülését egy másik kompozíció hangjainál szokta kipihenni, amihez álmodott is:

a boldog faunt, feledéssel, áldott mozdulatlansággal, az időtlenség ártatlanságával - az éjszakai zenehallgató az ebből eredő megnyugvásért tartotta olyan sokra ezt a lemezt.

No meg a Carmen,..."Ragyog az ég, szabad a pálya,/ A világ a mienk.../És miénk a lét koronája,/A szabadság!"  (II. felv.)

A negyedik zenemű is nagyon kedves volt Hans Castorp számára, Gounod Faustja, míg az utolsó egy dal volt, Schubert Hársfája... A dal és előadása részletezése, az előzően meghallgatottakon túl azt jelezte, hogy milyen bensőséges odaadással élvezte Hans Castorp éjszakai hangversenyei kedvenc számait. Pl. a dalt nagyon szerette, másként nem bolondult volna bele helyettesítő jelképébe.... lelke fogékony volt annak az érzelmi szférának...ingerei iránt, amelyet a dal olyan titokzatosan kifejezett.
Mi volt ez a világ? A halál! Ez a csodálatos dal, ez a bensőséges remekmű?... Ez rágalom! Pedig a halál áll e bájos műremek mögött... Ez téboly, ez a csodálatos dal!...És mégis: a halál áll e bájos műremek mögött, szellemi varázs... és a hársfadal szerzőjében megvolt a tehetség, hogy e szellemi varázs művészeként valaki óriási méretekre dagassza a dalt, és a világot leigázza vele.... Érdemes meghalni is érte, de aki meghal érte, voltaképpen már nem is érte hal meg, hanem az újért...

 

 

Az előbbi sűrítés - a fejezet hosszát kb. 1/12-ed részre rövidítve - csak a lényeget mondja el, de éppen az eredeti adja a regény varázserejét, ahogy pl. egy tartalmas és hosszú kamarazene sem rövidíthető részletekre, zenei forgácsokra, azt végig kell hallgatni, hogy mindenkiben ugyan másként, de megjelenjen valamilyen összkép, a szép hangok özönéből kialakulva. A hangok meg akkor lesznek igazán szépek, ha hiánytalan visszaadásuk közben az előadó(k) a mű értelmét is közvetítik, ami már közhely. A Varázshegy azért felejthetetlen számomra, mert a "bensőséges odaadást", azaz a beleélést váltotta ki bennem, és csak azért nem egyvégtében olvastam el, mert ahhoz azért hosszú volt. A fesztivál szervezői jól választottak tehát, ösztökéltek a varázslat befogadására, megfejtésére, de legalább a lélek fogékonyságának hatásos ingerlésére.

Kíváncsian várom a következő profi beszámolót a sorozatról.