És még valamit:

Ha nincs halhatatlan lélek, akkor nem lehetsége örök szenvedés sem. Ebben az esetben viszont miért akarjon az ember feltámadni? Ebben nincs semmi logika. Mi a fenének feltámadni, meg emlékezni a sok szemétre, amikor az egyéniségem nem több, mint egy szemétkupac egyedi kombinációja? Mint amikor a szemétláda mellett a szél összefúj egy rakás szemetet, mely ugyan megismételhetetlen (mert máshol más szemétkupacot fúj össze), de nincs benne semmi érték. Ha tudom, hogy a személyem csak szemét-emlékek kombinációja, akkor minek akarjak feltámadni? Hiszen milliárd évekig (sőt végtelentől fogva) nem léteztem ÉS EBBŐL SEMMI KÁROM NEM SZÁRMAZOTT! Ha nincs lélek, akkor az embernek arra kéne törekednie, hogy az életében a legjobban érezze magát és öregkorában váratlanul (kiszámíthatatlanul) valaki álmában fejbelője, hogy ne érezzen semmit. Ha nincs lélek, akkor a kereszténység a leglogikátlanabb őrültség, ugyanis egyetlen életemben azért szenvedjek, hogy majd feltámadjon az ÉN-nek hitt értéktelen szemétkupac? :-) Akkor inkább tényleg együnk-igyunk sőt ne is gondolkozzunk!!