hanneton
2017.11.18
|
|
0 0
43685
|
Várnai Zseni
Novemberi napsütés. Délben mégis győzött a nap sugárka, az ősz ködét átfúrta, mint a dárda s a szürke ködmön fénylő díszt kapott magára tűzte ékül a napot. S míg a fénygömb ott tündökölt az égen én földi porszem megigézve néztem, olyan volt mint egy óriási mosoly s szerte foszlott tőle a ködgomoly. Így harcol ő a köddel és sötéttel, s mikor a föld elfordul tőle éjjel, ő akkor is ott virraszt őrhelyén, s rést vág az egek sötét függönyén. Ó, jól tudom,hogy nem miattunk fénylik, de a gyümölcs, mégis csak nékünk érik, belőle árad minden, ami élet: a kezdettől változó őstenyészet. Tudom,de mindig újra meg csodálom, mikor áttör a ködlő láthatáron, tavaszidőn dicsfényben tündökölve, s ősszel,mikor búcsúzva néz a földre. |
|