jim32 Creative Commons License 2017.11.14 0 1 503599

Galaxis útikalauz stopposoknak:

 

(Az útépítés útjában álló ház tulajdonosa (Arthur Dent) fekszik a sárban a házát éppen lerombolni készülő bulldózer előtt és beszélget a munkavezetővel:)

 

– Magának is joga volt hozzá, hogy javaslatokat tegyen, vagy tiltakozást jelentsen be a kellő időben – jegyezte meg. – A kellő időben, mi?! – süvöltötte Arthur. – A kellő időben? Akkor hallottam először az egészről, amikor beállított ide egy munkás tegnap. Megkérdeztem, azért jött-e, hogy megpucolja az ablakot, mire ő azt felelte, hogy nem, hanem azért, hogy szétrombolja a házat. Persze nem ezzel kezdte. Dehogy. Előbb letörölt pár ablakot, s megvágott öt fontra. Csak aztán mondta meg.

– De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezőirodában!
– Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem őket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erőlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.

– De hiszen a tervek ki voltak állítva.
– Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam őket.
– Ott van a kiállítási részleg.
– Zseblámpával.
– Talán leszakadt a villanyvezeték.
– Meg a lépcső.
– Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?

– Ó, hogyne – felelte Arthur –, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következő felirattal: Vigyázz! A leopárd harap! 

Előzmény: már.megint.én (503598)