Szabó Máté 1988 Creative Commons License 2017.10.31 0 5 11757

XXXVII.

Az előző rész végén írtam, hogy a koleszos dolgok véget értek! A nyár folyamán 6-an, pontosabban Miki és Helga valamint Vince és Zsóka továbbá Laci és jómagam kivettünk egy közös albérletet. Szerencsére mindegyik párnak külön szobája volt. Persze nem túl nagy, de nem is túl kicsi! Minden három (vagyis 'hat felé') osztódott. Ebbe persze az volt a legjobb, hogy mindenki a saját ura lehetett, vagyis nem volt senki a kollégium házirendjéhez kötve, vagyis nem kellett minden írott és íratlan szabályt betartani! A beköltözésre július 1-jén került sor. 1 héttel később tartottunk egy bulit (persze a főbérlőt és a szomszédokat tájékoztattuk előtte, hogy mindenféle kellemetlenségeket elkerüljünk!)

 

A buli hivatalosan hajnal 1 óráig tartott. A legtöbben már éjfél előtt elmentek! Akik tovább maradtak, azok is elmentek időben! Onnan kezdődött igazán a mi időnk! Laci és én végre megint foglalkozhattunk kicsit többet egymással és egymás olyan jellegű igényeivel (is). Egyszóval: Elkezdtünk smárolni, mely közben egymást simogattuk, majd vetkőztettük. Mihelyst anyaszült meztelenek voltunk már mindketten, akkor következett egy gyors 69, amibe beleélveztünk. Aztán következett egy gyors misszionárius szex, amibe persze én voltam a passzív, de az óvatos és figyelmes szex semmilyen fájdalommal nem járt. Szemben mindenfajta örömmel. Végre sokkal felszabadultabbak voltunk mindketten, mint amikor a koleszban történt meg!

 

Amennyiben még érdekel valakit a folytatás, akkor megírom!

Előzmény: Szabó Máté 1988 (11750)