hor34 Creative Commons License 2017.10.23 0 1 24074

Szia,

 

nem tudom mennyi munkát szeretnétek saját magatok belerakni, de ésszerű előre átgondolni mindent amennyire lehet, úgy is lesz egy halom megoldandó probléma menet közben. Ha van rá lehetőség/pénz akkor csináltatni kell a tervezővel egy árazott és egy árazatlan költségvetést. Az árazott arra jó, hogy lássatok egy hozzávetőleges árat a munkafolyamatokra és az egész történetre. Ezzel például kiszűrhető, hogy ha egy vállalkozó nagyon olcsón vagy nagyon drágán akar dolgozni, ezek mindig legyenek gyanúsak. Az árazatlan pedig arra jó, hogy a kivitelező jelölteknek el lehet küldeni, ezt árazzák be, így a kapott ajánlatok összehasonlíthatók tételesen és nincs utólag mellébeszélés, hogy ez meg az nem volt benne.

A sógoromék most tavasszal kezdtek el építkezni, szinte mindent amit lehet saját kivitelezésben. Annyi előnye van, hogy apja kőműves, testvére vizes, én pedig a villanyba tudok neki segíteni. A ház most van tető alatt és az ablakok/ajtók bent vannak, épp a víz és villany készül. Mondanom sem kell, hogy már nagyon kivan az egész miatt. Minden hétvégéje ráment ebben az évben, sőt még szabadságra is úgy ment pénteken és hétfőn, hogy legyen hosszú hétvégéje csinálni. Nem tudom pontosan mi volt a matek az elején, de valami 20 millió körül rémlik. Ehhez képest most állítása szerint 50% körül van kész a munka és a pénz 60%-a már elfogyott, szóval jóval több lesz a tervezettnél. Nagyon sokszor kellett lebeszélni menet közben marhaságokról, szerencsére majdnem mindig sikerült. Igaz ezek vitték el eddig szerinte a pénzt, de legalább megcsinálta. Pl. padlófűtésnél csak a rendszerlemezt akarta a padlóba, ami ugye 3cm-es szigetelést jelent valójában, meg kinézte a szinte legolcsóbb ablakokat 2 rétegű üveggel, alig bírtuk meggyőzni, hogy szívni fog vele. De a legrosszabb ötlete a 44-es porotherm tégla hőszigetelés nélkül. Erről hónapokon keresztül győzködtük mire belement a sima 30-as téglába vastag szigeteléssel. Az is igaz, ezekről a tervezőjének kellett volna meggyőznie, de az meg olyan madár, hogy azt mondja kb. amit hallani akarsz és szinte semmi nem érdekli csak a pénzt felmarkolni.

Szóval egy jó tervező és egy költségvetés és egy jó adag tartalék, amik szerintem elengedhetetlenek. Szerintem is a realitás 50 milla körül van ha nem nagyon akartok vele dolgozni. Ha sok mindent magatok csináltok ez az összeg faragható.

Előzmény: Athena1985 (24061)