Hírfigyelő Creative Commons License 2017.09.23 -2 1 37143

Értem én. De mégis hibázott az alanyod, mert mint írtad: "A mögöttem lévő követési távolságba akart úgy beszemtelenkedni, hogy a jobb hátsómnál fogva elforgatott.", vagyis megsöpörte az autódat a sarkánál fogva, mert tolakodni akart.

 

Ez az ő hibája. Helyette 2 dolgot tehetett volna:

1. Megvárja, míg a piros után zöldet kapva elfogyik a kocsisor, és koccanásmentesen be tud sorolni. (Erre azonban az általad leírtak alapján kevés esélye volt, mert mint írtad, a kocsisor végeláthatatlan hosszúságú volt.)

2. Hosszú indexeléssel és rövid villantással elsőbbségről való lemondást kér, és megvárja, amíg valaki az általunk is megtanult "kölcsönös udvariasság" "íratlan"<*1 szabálya szerint beengedi. (*1>Persze azért nem egészen íratlan, mert a tankönyvben benne van az elve leírva, hogy mikor célszerű alkalmazni.) Amikor aztán villantással jelez neki az egyik hogy beengedi, akkor besorol. A beengedést ez esetben a kivárhatatlan kocsisor indokolja!! (Nekem legalábbis megért volna ennyit a mögötted jövő helyében, aki viszont sajnos nem engedte be, és téged emiatt súrolt és forgatott meg.)

 

2./a. Ehhez persze az is kell, hogy a többi autós közül legyen legalább 2-3 autós, akinél leesik a tantusz, hogy ilyenkor a türelmetlenség oldásával a koccanást segít elkerülni a kölcsönös udvariasság szabálya.

 

Útépítési vonatkozások: ilyen forgalmas útra több kanyarodósávot kell kiépíteni, és általában is több sávot (2×2 sáv + 1 kanyarodósáv helyett 2×3 sáv + 2 kanyarodó sávot jobbra, 1 kanyarodót pedig balra). <(Több úton is mentem már, amelyen 2 jobbra kanyarodó sáv van, és az út 2×3 sávos.)

Előzmény: Mr Reacher (37142)