Na, akkor előszöris: ez nem bordás kötés.

Csak erősen látszik a fűzéshez használt fonál, mert vastag, de itt nem látok bordákat.

Ez egy olyan kötés valóban, amit csak arra szántak, hogy a tulaj a saját könyvkötőjével a saját könyvei mintájára kösse. Dédapám könyveit is majd mindet így kapta, abban a korban még elterjedt szokás volt ez.

 

Ha a gerincborítást ráragasztották a könyvtestre, az kétesélyes dolog: ha elég régen ragasztották rá, akkor sima vízzel finoman ecsetelve a borító felől, hogy szépen ázzon át a ragasztó, fel fog oldódni simán, és lehámlik az a gerinc.

Ha a múlt héten, valami modern vízálló ragasztóval csinálták, akkor már komolyabb gond lesz.

De ahogy hámlik a szélén, szerintem nem lesz vele gond.

De az a legszebb, hogy ha erősen tartja ott magát, akkor le se kell szedni, csak el kell vágni a vásznat a két fedlap tövében, és rá lehet ragasztani a gázsit, majd folytatni a kötést, mintha mi sem történt volna.

 

És ezt a kötést tényleg nem kár leszedni, és valami olyat csináltatni, amit először mutattál, teljesbőrből.

A borító díszítését én magamnak tűzzománccal oldanám meg, mivel az aranyozást nem tudnám megoldani saját erőből.

 

Mivel nem bordás kötés, el kéne döntened, mégis akarsz-e álbordásat. Nem biztos, hogy erőltetni kéne, ha nagyon vastag a kötet, az álbordáktól merev gerincborítás eléggé megdolgozza minden nyitásnál az ívek fűzését, és az előzék ragasztását. A valódi bordás kötésnél a bordák is hajlanak, ott ilyen gond nem szokott lenni.