Kőszeghy Elemér

 

 

(MARÉKNYI HAZA)

 

              T.L.-nek ajánlom

 

maréknyi haza ez,

maréknyi alföldi táj,

melyről hihették sokan:

a hegyek rég fölzabálták.

s nincs is már talán,

és lakói sincsenek.

(a pusztán a vihar

amúgy is vadabbul vágtat,

kegyetlenebbül söpri ki

az átsápadt testeket…)

de lám: pöröl a kútágas,

s roggyantan bár,

ám büszkén hirdeti:

vannak,

lesznek itt még gólyák,

s reméli titkon azt

derekába szuvasodott éveivel,

hogy egyszer ő még kivirágzik;

és áll a lobogós templom is,

simításra ugyan

rég nem moccan a kéz,

ősz tornyát mégis

Isten térdéhez hajtja.

és bízik, reménykedik

a meggyötört bokor, a fa,

hogy ha a világ

hat égtájára

fröccsentett ember is

úgy akarja:

lesz kiért,

lesz miért a méheknek

tavasszal teherbe esni.

kell hát az időtlen vers ide,

kell a verejtékkel szült festmény,

kell a pentaton zene:

a létezés ősi bizonyítékai

e maréknyi hazában.

 

 

Verecke [144-145.]