Kőszeghy Elemér
HAZATARTVA
buszomnak döcögve kezet adnak ma
fák, kanyarok, jeges út, topogó
ujjam már titkon a kilincset tartja…
ablakra pereg a perc, mint a hó.
udvarunkra Göncölszekér vet árnyat,
egyhangú homályból apám nevet,
anyámat sejtem a szél mosolyában…
álmodom: lisztcsákós házunkban bent
búzavirágszemű, ősz szavak szólnak,
pattog a tűzhely, s a hosszú vonóval
öcsém huncutkodik, zendül a húr…
kutyáim kacagnak – jöttömet érzik,
gesztenyénk megrezdül, kajla bár s vén is,
szobámban vár a csók s a visszaút…
Száz szomorú szonett [39.]