Környey Zoltán

 

 

VÉGE A BÁLNAK

 

Ajkadon búvó sóhajt sejtek,

de dicsérni kell Karnevált,

a konfetti hajamra szállt:

emlékben távol táncot lejtek.

 

Jőjj kedvesem, üljünk le itt,

vigyázz, vigyázz: senki se lát

és kell a csókod: el ne vidd.

 

Meleg zenében kedvesen

csapkod a könnyű legyező…

mondd csak nem láttad a szivem?

 

Nézz ki édes az ablakon

a kékes hó hogy csillan ott

az égbevágyó tornyokon.

 

Magamtól ma oly messze mentem,

az arcod fehér fényben ég…

már menni kell?... ne még, ne még…

 

Csókolj meg engem!

 

 

Szerelem és halál [30.]