Teresa7 Creative Commons License 2017.08.17 0 0 43601

Kellemes délutánt kívánok Mindnekinek!:-)

 

******

 

Füst Milán

 

Tél


Fagyos és sötét a föld. S egyre ridegebb lesz, meglásd, amint majd lassu ütembe’ fordúl
Az Orion-csillagzat ködképe felé. Tapintsd meg göröngyeit is, azok is porosak, ridegek
S képzeld el: még egyre porosabb lesz minden. Mindétig szürkébb lesz a világ, – mintegy a ridegség
Elönti majd a dolgok leglényegét, lehatol s a por is itt fenn
Mindegyre elhatalmasodik…
S menj most tovább! Képzeld el azt is, hogy már egész fagyott, megállt, megúnta vándorlását, megmeredt, –
S már itt harsog feletted az apokalypszis száraz kőförgetege, melyben
A fagyott göröngy majd úgy repül, akár a vak madár,
Veri a szél, a forgó-szél veri, tölcsérben forog, avagy a rohanó szélvihar
Lökéseiben csapdos, szárazon kopog és megver…
S képzeld el ezután, hogy itt jártam én, vedd szívem melegét,
Vedd, hogy itt voltam egykor, énekeltem s míly dallamokat! Földnek fekete göröngye felszállottam
Mélységes éjszakámból sáppadt arccal, fel a nap elé, a fény alá…
S himnuszaimat zengettem feléd! – és harsogtam
S rajtad feledtem szomoru szemeimet: vígasztalan örökkévalóság!

 

Kakasviadal volt itt s ó minő! Még emlékeznem is! A földnek két röge feltámadt
S egymásnak eredt… Ezernyi pár párviadalban öklözött s hirtelen visszahullt.
Időnként rádmeredtek: Megfoghatatlan! – s kiáltának: íme a megfoghatatlan! S vérben forgó szemeik
Kimeredtek az iszonyattól… Lobogás volt itt, lázas vacogás, – lélek, ó árva vándor,
Pornak vándora, – lassan vond ki magad innen, úgy akarom. Ne figyeld a lobogást. Várj.
Amíg majd befordulunk valamerre valahányan s a felejtés szürke köpenye s a kőzivatar
Betemet s beborít.