Amit eddig olvastam belőle, kicsit dagályos és sok benne a cicoma. Stefánia kapcsolata a szüleivel annyira el van tompítva, hogy szinte az volt az érzésem, hogy igazat adott nekik, amikor szadista lelkiterrornak tették ki. Mintha normális lett volna hideg szobákban élni. Ezután pedig, az esküvő után nem győzi becsmérelni a hideg, komor Laxenburgot.

Az apja egy galád figura volt, közutálat tárgya a szörnyeteg gyarmatpolitikája miatt, de itt mégis ő a "szuperkirály" aki a népe rajongva tisztel.