Még 10 éve is több hasonló hely volt Pesten, nagyrészük bezárt. Nyilván a közben jómódúvá váló tulajdonosok gyerekei már nem úgy képzelték az életüket mint a szüleiké. Hogy egész nap olajszagban állva teherautósofőröknek sütögessenek egy pult mögött. A tulajok is hasonlóan nagydumás, a törzsvendégekkel folyamatos beszélgetésben lévő ceremóniamesterek voltak egytől-egyig.

Ez a videón szereplő Pléhcsárda tényleg a jobbak közül való. Látható a tisztaságra törekvés, a -valamilyen-minőség fenntartása, az állandóság stb. Az adagok óriásiak, de ez a marketing lényege. Hogy nem szarozunk úgy mint máshol, hanem hatalmas adagokat adunk neked. Jelképük a hatalmas rántotthús.

Ez viszont egy hamis üzenet, hiszen az adag súlyra megy. Máshol is kérhetek háromszor annyit háromszor annyiért. Ez viszont nem egy étterem hanem egy talponálló, ahol a világon semmilyen hozzáadott érték nem szerepel azok közül amik a legócskább vendéglőkben is kötelező jelleggel megvannak. Viszont nagy arc az van bőven. És az ár is pont olyan, mint a vendéglői. Jelenleg 1350-egy készétel, a többség pörkölt. Ez pont annyival kevesebb mint az éttermi, hogy valójában egy bódé előtt állva eszed meg. 

Nincs ezzel semmi baj. Becsületes hely, keressen a csávó, etesse a zabálósókat. A világhír viszont egyszerűen röhej. Egy ügyes húzás eredménye. De ezen az alapon húsz másik helyre is vihették volna Bourdaint.

Nekem amúgy az a rántotthús semmiképpen sem tetszik. A panírt olyan ipari-menzásnak mondanám. A szelet nagysága pedig egyből azt üzeni, hogy szeletkészítő gépből jött, amit mondjuk én biztosan nem fogyasztok el. Három másodpercre láttam egy levest, az jobban tetszett.