Kölcsey Ferenc

 

 

DERŰ

 

Lomb, te csörögve lehullsz; kertem rózsája, te hervadsz

    Fáim alatt éjszak bús szele dúlva süvölt.

Képzetem elfordúl, s a múlt örömébe merítvén,

    Barna leányka, feléd e kebel újra hevűl.

És ím rózsalepelt von el a Phantásia rajtam,

    S hesperi csillagként arcod alatta ragyog.

És kivirúl a lomb, kertem rózsáji feselnek,

    S fáimat Elysion szelleme lengi körűl.

 

 

Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc összes

költeményei, Cseke, 1825. december [215.]