Kölcsey Ferenc

 

 

SZERELEMHEZ

 

    Kertje csendes alkonyában,

Míg csapongva zúg a szél,

A Dalos bolyong magában,

S keble búsabb lángra kél.

Köny között tolúl szemére

A benn küzdő gyötrelem;

Önts, ah, balzsamot sebére,

Boldogító Szerelem!

 

    Minden lepke lél virágot,

Harmatot minden virág;

Én tekintem a világot,

Bús magány az s pusztaság.

Istenné, kit hajnalában

Hű karod vitt mint vezér,

Most ím égető napjában

Híves árnyat tőled kér!

 

    Vagy ha kedved szép egében

Több remény nem bíztat már,

S csillagod rezgő fényében

Nincs egy enyhítő sugár:

Küldd el véglehelletemre

Még egyszer hív angyalod,

S tőle bérűl húnyt szememre

Könnyáztatta fátyolod.

 

 

Szerelmes versek, Cseke,

1825. május [81.]