Kosztolányi Dezső

 

 

HOLDSUGÁR-SZONÁTA

 

Álmodó hold...

Éjbe lengő néma lámpa,

alvajárók, bús bolondok,

tolvajok barátja.

Vaksi fényed

újra éled,

mint gyermekkoromban,

hogy a hanton

– síri fantom –

százszor elbolyongtam.

Napsütésbe, déli tűzben

ábránd-lepkét sosem űztem.

Te voltál barátom,

álmodóknak éji napja,

gyöngy-naszád, bús karcsu sajka,

céltalan, vak álom.

 

Most vezess te...

És hogy útam meg ne lássák,

vesd rám gyötrő szerelmemnek

fekete palástját.

Lengj előttem,

fönn a ködben,

hisz te elvezethetsz,

szent delejtű,

fecske lelkű

ifjú kedvesemhez,

ő a holdsugár kisasszony,

ugye hivogat panaszlón

ablakának árnyán?

Félig csendesen merengő

éjszemű szelíd istennő,

félig vad cigánylány...

 

 

Összes versei 2., 1908 [121-122.]