Kosztolányi Dezső

 

 

KISKŐRÖSÖN

 

Itt élt, dalolt a nagy, a szent, a dalnok...

Állj meg hamar, te prüszkölő vasút.

Bús áhitatban a göröngyre hajlok,

s tisztelve oldozom meg a sarút.

 

A rét szőnyegje lábától virágos,

még illatot ont lépte szerteszét,

versen merengve tán e vén akáchoz

hajtotta halvány és finom fejét.

 

A zizzenő aranykalászú róna

zúgó morajjal álmodik ma róla,

ki máshol alszik, – isten tudja, hol.

 

Nyár van. Fejem a hőtől zakatol,

a nap dobálja perzselő nyilát

s távolba leng egy kósza délibáb...

 

 

Összes versei 1., 1906 [76.]