Kosztolányi Dezső

 

 

A NAGY BÉRHÁZBA TÖRTÉNT VALAMI

 

A nagy bérházba, hol kőrengeteg

sorvasztja el az izmos életet,

hol a szegény fáknak köves ugar jut,

s mind kétségb’esve nyujtják égre karjuk,

hol a szobák vak mélye zúgva mormol,

hol otthonos a bűz, zaj és piszok, por,

hová a gyárfüst vastagon terül,

hol kis gyerek sír-rí szünetlenül

s a háziúr, lakó egyként fogoly,

hol a nótás cseléd ruhát porol;

hol annyi közt vagy s mégis egyedül,

hol a nyomor s gazdagság elvegyül,

hol a sötét, dohos, vizes szobákba

sápadt írók éjente lázban írnak,

s ha rózsaarccal ébred a szelíd nap,

benn csak tovább virraszt az éji lámpa;

hol éj a nap s a nappal éjszaka,

hol sose szűnik az élet zaja,

hol pört, zavart gyakorta hallani:

a nagy bérházba történt valami...

 

Bús őszi délután borult föléje,

unalmasabb, miként az éjek éje,

rítt a gyerek, az ég is könnyezett

langyos, unalmas, őszi könnyeket.

Aludni látszott már az édes élet,

nevettek a szemérmetlen cselédek,

fojtott a füst, kiszáradt a torok,

a szél nehéz, bús álmokat hozott,

egy zűrzavar volt a homályos udvar,

s a házalók döngték be dús dalukkal

s csak nőttek a szivek fájdalmai...

 

És ekkor, ekkor történt valami...

 

Halk reszketés fuvalma szállt oda,

s belésírt e homályos zűrzavarba,

titokzatos búbánatot kavarva,

halkan, búsan a méla zongora.

 

 

Összes versei 1., 1906 [18-19.]