Kosztolányi Dezső

 

 

FASTI

 

Karácsony

 

Ezüst esőbe száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sürű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsürű.

 

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

 

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von.

 

És zsong az ének áhitatba zöngve...

Csak a havas pusztán, a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

 

 

Húsvét

 

Már kék selyembe pompázik az égbolt,

tócsákba fürdenek alant a fák,

a földön itt-ott van csak még fehér folt,

a légen édes szellő szárnyal át.

 

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe

viszik a zavaros szagos vizet,

a lány piros tojást tesz el merengve,

a boltokat emberraj tölti meg.

 

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,

megrészegül az illaton a föld,

s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –

 

kelet felől egy sírnak mélyiből,

elrúgva a követ, fényes sebekkel

száll, száll magasba, föl az isten-ember.

 

 

Pünkösd

 

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,

az éj meleg s már perzselő a reggel,

bolygunk az éjbe álmodó szemekkel

s ritkán találunk hűvös árnyra már.

 

Az ég fakó, az éjjel is rövid,

alig bujik el a nap egy bokorba,

aztán ragyogva, új erőbe forrva

kiszáll s az égre lánguszályt röpít.

 

A róna várja a hűsfényű holdat,

leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,

leszáll a boldogság a másvilágból.

 

A néma csillagok reánk hajolnak

és álmodó, fáradt fejünk körül

szines, aranyló lepkeraj röpül.

 

 

Összes versei 1., 1905 [78-79.]