V43 1279 Creative Commons License 2017.07.15 -9 2 63249

SNP: (Dénes-)Dénesi nyereg-Stószfürdő, (Úhorná-Úhornianské sedlo-Stós kúpele)

 

Májusi második három napos szabadidőmet a Szlovák paradicsom szélétől Stószfürdőig tartó bejáratlan szakasz teljesítésére szántam. A szállásom némi nehézség árán a booking.com oldalon (először szabad volt, aztán megteltet jelzett, utána 7 helyre írtam mail-t, amiből kettő-három válaszolt összességében (azok is nagyrészt nemleges választ), aztán az utolsó pillanatban mégis sikerült az eredetileg kinézett helyre foglalni) keresztül Kassán lett, az állomástól 2 km-nyi sétára. Mivel csillagtúrákat tettem, így a logisztika érdekesen alakult, de ezt majd később részletesen kifejtem. Első napra Dénesi nyereg-Stószfürdő között  21, második napra Súl’ová nyereg-Dénesi nyereg között 23, a harmadikra Voniarky-Súl’ová nyereg között kerekítve 19 km jutott, de a rágyaloglások is jelentősek voltak, illetve az időintervallum sem volt éppen bő legfőképpen az első két napon. Természetesen az eső ezúttal is elmaradhatatlan „tartozéka” volt a túrának. Közepes túrazsákkal keltem útra.

 

A szokásos Keletiből 6:30-kor induló IC-vel érkeztem meg Kassára, a sörözőidő ezúttal is megvolt, 10:40-kor indult a busz az állomás mellől Szomolnok (Smolník) felé, ahol pedig néhány perces várakozás után futott be a busz, amellyel Dénesig (Úhorná) mentem, jól megfigyeltem az utat mert másnap az ellenkező irányba kellett legyalogolnom Szomolnokra, mert Dénes felé nincsen busz szombati napokon. 12:28 helyett 37 magasságában szálltam le a buszról a szép fekvésű faluban kialakított buszfordulóban.  Azonnal neki is vágtam a zöld jelzésen az emelkedős főutcának felfelé, ugyanis az idő szűkös volt: 18:33-kor indult Stószfürdőről a buszom, és a nyeregbe is fel kellett érnem (+3 km,+ 300 szint) ahonnan 21 km-re volt 5 órám. Szedtem a lábaimat és a hangulatos házak után már a település névtábláját is elhagytam pár percen belül. Szerpentines út következett, lihegve törtem egyre feljebb, levágva a kanyarokat amerre a zöld jelzés nagyjából mutatta. Kétszer emeltem fel a hüvelykujjamat az autók felé fordítva, de nem állt meg senki, így nekiindultam az utolsó nagyobb emelkedőnek, közben a szerpentines aszfaltút egy jó nagy kanyart tesz, jelentős távolsággal. Negyed 2 magasságában értem fel a Dénesi nyereghez fújtatva, talpam is elzsibbadt, amire se előtte, se azóta nem került sor, de legalább nagyjából időben voltam. Az aszfaltos út visszatért jobbról és folytatódott is tovább Krasznahorkaváralja felé.

 

1. Dénes falut elhagyva

2. a nyereg előtti meredek szakasz nem volt könnyű

3. Dénesi nyereg smerovnik-ja, 4 és fél óra a szintidő Stószfürdőig, nekem szűk 5 órába kellett beleférnem

 

Táskámat pár percre ledobtam, kifújtam magam és néhány kép készítése után elindultam. Innentől 4 km/h sebességet kellett tartanom és ezen kívül volt némi tartalékidő ha megcsúsznék, Sétálós elmondása szerint az Osadník után várt rám egy kis fejtörő.  Kisütött a nap, ritkás fenyőerdőbe vezetett a keréknyom, amely valaha összefüggő volt, aztán ez a maradék is elfogyott és viharkárok által sújtott terepen mentem tovább (az út itt még teljesen jól járható volt). Sajnos ez a pusztító hatás az egész térségre jellemző, voltak is szívások emiatt a három nap során. Ennek pozitív hozadéka volt, hogy volt bőven kilátás Dénes falu, Szomolnok és más irányok felé is. Velem szemben a nagyrészt letarolt Pipitka 1225 méter magas hegye jött egyre közelebb, előtte pár kisebb púpot kellett leküzdeni. A keréknyom a Pipitka oldalában egyre feljebb vitt majd egy hirtelen jobbos kanyar után folytatódott. Pár lépésre egy kis ház állt, feltételezem mióta a fenyves nagy része megsemmisült körülötte, azóta vesztett a hely a vonzerejéből. Nem sokkal később jobb kézre egy fatorzóra, melynek törzséből nagyjából 2,5 méter maradt, volt erősítve az opís text pont smerovnik-ja. Innentől már ösvénnyé szűkült az út, és átbukva a hegyen (a csúcsot nem érinti a túra) máris lehetett nézegetni a helyes utat, ugyanis a hegy túloldalán is tarolt a vihar, elég lehangoló képet adva a tájnak. Szerencsére itt még jobban foglalkoztak a jelzésekkel, így különösebb gond nélkül jutottam le a hegyről, és folytatattam az utamat tovább a döntő többségében ritkás erdőben. Visszafelé nézve még sokáig látszott a Pipitka.

 

4. kilátás Dénes és Szomolnok irányába kelet felé

5. visszanézve az eddig megtett út egy részére

6. Kis-Pipitka utána pedig a (Nagy-) Pipitka következett

7. nyugat felé nézve a Pipitka oldalából

8. délnyugati irányú kilátás a Pipitka smerovnik-ja előtt, előtérben a házikóval

9. átbukva a hegy túloldalára ez a látvány fogadott

10. visszanézve a Pipitka-ra

 

Az út eleinte ismét keréknyommá hízott, majd ösvénnyé változott, majd ugyanez fordítva az alapvetően emelkedő terepen. Az Orlia studna 1103 méteres pontja után még volt egy kisebb emelkedős rész, majd kibukkantam az erdős környezetből a fatorzókkal teli területre. A Dénesi nyeregtől 9,2 km lévő Pod Osadníkom pontnak már lassan aktuálisnak kellett volna lennie, de mégsem jött szembe. Nem sokkal később a megszürkült fa hullák között megtaláltam amire vártam, az Osadník smerovnik-ja pont egy jobbos kanyarnál állott, látszott is az egyik útjelző táblán, hogy belejavítottak, szerintem két pontot vontak itt össze, a vihar előtt feltételezésem szerint nem biztos, hogy a mostani felállás volt. Kis pihi következett, elégedetten vettem tudomásul, hogy a telefonom órája számomra kedvező időadatot mutat, de nem sokra álltam meg, mivel a Sétálós által előre jelzett problémás pont még ezután következett.  Háttérben az erdőben fekvő Osadník (Oszadník) tetőpontjára lehetett volna felmenni, ezt kihagytam (smerovnik-nál egyenes irány lett volna). Lejtős ösvényen nem kevés mennyiségű kidőlt fát kerülgetve érkeztem meg a „várva-várt” feladványhoz: az utolsó jelzések a fákon voltak, majd ismét kidőlt fák és utána fiatalos fenyves volt a közvetlen közelemben, az út kitaposottsága meg megszűnt. Nézelődve jobbra és balra semmi bíztató nem mutatkozott, kissé előrébb menve nézelődtem és mákomra éppen sikerült szinte szemben meglátnom a fiatalos fenyvesben lévő csapást amely a helyes út volt. Ha nem éppen a megfelelő helyen álltam volna meg akkor valószínűleg elidőztem volna itt még egy kicsit. Sikerélménnyel haladtam a szűk ösvényen lefelé, amely egy jól járható ösvénybe torkollot. Ismét kisütött a nap, de már körvonalazódni látszódtak az esőfelhők az égen. Kissé köves ösvényen értem el a Bodovka pontot, ahonnan keréknyomon folytatódott az út lefelé.

 

11. némi hangulatos rész Pipitka-Osadník között

12. Osadník, jártam már szebb helyeken is

13. a helyes út a fiatalos fenyvesben

14. lefelé Bodovka irányába

 

A következő elágazásban megint nem voltak egyértelműek a jelek, de a térkép alapján a helyes utat választottam. A keréknyom az Osadník meredek, északkeleti oldalában vezetett, tőlem balra meredek hegyoldal, jobbra pedig jócskán lejtő völgy és kilátás egy-egy ponton. Itt is kellett egy-két kidőlt fát átlépni, ebből következik, hogy nem sűrűn járják ezt az utat és ahogyan több helyen is láttam a kidőlt fák faanyaga is sok helyen nincsen összeszedve, ránézésre évek óta. Ennyire nem lenne érdemes foglalkozni ezzel minimum több száz köbméter faanyaggal? Közben elborult a ég és időnként hallható hanghatások kíséretében jelezte, hogy a beígért eső nagy valószínűséggel érinteni fog. Nagyjából szintben haladó úton érkeztem meg a Skorusina (opís text igazolópont) smerovnik-jához, nagyjából ezen a részen kezdett el szemerkélni az eső. Nem sokkal később műanyag csövön kivezetett forrás következett az elmaradhatatlan oda készített pohárral együtt. Éltem is a frissítő lehetőségével, majd tovább mentem. 

 

15. Bodovka után keleti irányú kilátás az erdőből

16. színes erdő

17.-18. esőfelhők betöltése folyamatban

19. forrás Skorusina-nál

 

Ösvényre tért le a piros, ahol nem védett a lomb, ott már érezhető mértékben esett az eső. Ismét keréknyomra vezetett a jelek, majd nemsokára bal oldalt egy forrás volt. Behúzódtam az út jobb oldalán egy fa alá és felvettem az esőnadrágot és az esőkabátot is, rajtam is maradtak Stószfürdőig. Eső áztatta úton folytattam az utam lefelé, kb. fél óra után érkeztem meg a buszból már látott Stószi nyeregnél lévő kápolnához. Körbejártam a kis templomot, rácson  keresztül be is lehetett kukkantani a belsejébe. Innentől már csak 2,5 volt a célig, számomra viszont többnek tűnt. A kápolna után jobbra rét következett, majd a keréknyomról az ösvény egy hangulatos fenyvesnél balra tért. A Szomolnok-Stósz közötti három számjegyű főút alatt haladt az ösvény egészen a fürdőig, előtte már ismerős volt a távvezeték amihez viszonyítva mentem a múltkori Kloptány felőli túrámon a fürdő felé. Befutva az épületek közé, a már ismerős részről letértem jobb kéz felé a fürdőbe pecsételési célból. Ez sikeresen megtörtént, majd a buszmegálló felé vettem az irányt. Levetve vizes gönceimet, immáron csak vizes bakancsban vártam a buszt ami meg is érkezett.

 

20.-21. stószi nyeregnél lévő kápolna kívülről és belülről

22. hangulatos ösvényen mentem egy darabig

23. Stószfürdő bejárata

 

A szabadon lévő első ajtónál lévő kettes ülésben foglaltam helyet. A sofőr hangosan hallgatta a rádiót, egy idő után meguntam, hogy én alig hallom a zenét a fülhallgatómból, így előre bámulva teltek a kilométerek. A térség „krémjét” jelentő Stósz, Mecenzéf és Jászó településeken a kisebbség az eddig látottak alapján képviselte magát. A bő másfél órás út után 19:50 magasságában szálltam le a kassai buszállomáson, majd vettem a szállásomat jelentő Hostel Barno felé az irányt. Bő fél órás sétával értem el a panelházak között lévő szálláshelyet, nem is volt semmi gond, tudtak rólam a magyarul valamennyit tudó portás nénivel is szót tudtam érteni.  Felérve a harmadik emeletre a többi megszállt vendégtől is hallottam magyar szavakat (egymás között, telefonálás), tehát ez a magyarok számára is bevett szálláshely volt. Benyitva a kis előtérbe ugyanaz kolesz-szerű elrendezés fogadott mint márciusban Bártfán: balra fürdőszoba, egyenesen és jobbra egy-egy szoba. Nekem a szemben lévő szoba jutott, igényeimnek pontosan megfelelt a hely, egy kis asztal székkel, egy ágy és egy szekrény amibe a cuccaimat szárítani tudtam. Vacsora és némi internetezés után (volt wifi) tettem el magamat másnapra.