Óóóóó, de jó beszámolók! Nekem idén egy kicsit lelombozóra sikeredett a túra, pedig a javítás reményével érkeztem, de Ádám és Évánál kezdem a jobb érthetőségért:

 

Tavaly kísérlet gyanánt az vékony 0-ás Inovomban indultam és szerény terveimnek megfelelően 20 órán belül értem célba (~19:10). Akkor különösebb megingás nem volt, csak a talpam és a lábam fáradt el piszkosul a köves talajon. Ezen különösebben nem csodálkoztam, 1 év minimálozás után kész csodának tartottam, hogy ennyi megy. A tapasztalat bitrokában tekintettel az Augusztusi 170-es Ut4m-re beszereztem akcióban egy Altrát. Érdekes lelki világa van a cipőnek, eltartott egy darabig, míg megértettem a lényegét, és barátságot kötöttem vele, de főleg az utóbbi egy hónapban nagyon ráéreztem a lényegére. Ennyit a cipő oldalról.

 

Futás oldaláról idén jobban álltam, több idő jutott rá, bár az eloszlás elég hektikus volt, átlag heti 8 óra azért összejött. Mivel a születendő gyermekünktől és a családtól szeretném a lehető legkevesebb időt elvenni, így már február végétől megváltoztattam a futásaim karakterét. A korábbi 2x3 óra délután 1x4 óra délutáni beosztást felváltotta a rövidebb 1-1,5 órás futások, hétvégenként megmaradó 4 órással (ha belefér). Ezek a rövidebb futások azt jelentik, hogy többször hajnalban befutok munkába (síkon), mert így a munkába utazás idejét ( ~30 perc) is integrálom a futásba. Természetesen ezek a rövidebb ott és akkor amikor lehet futások nem vehetik fel minőségben a versenyt a tervezett edzésekkel, de próbáltam ellensúlyozni tempó futásokkal és fartlekkel. Ezek érdekes módon jót tettek a technikámnak is.  

Az előjelek vegyesek voltak, áprilisban a Garda-tónál sikerült kiütni magam a hirtelen jött melegben, de utána egy 5 órás tesztfutásom a Budaiban jól sikerült (szintén melegben), így reménykedtem, hogy megszoktam a nyarat. Azt hiszem utólag kijelenthetem, tévedtem, de térjünk a lényegre.

 

Konzervatív pulzustervvel indultam, és a korábbi években bevált frissítést terveztem. El is húzott a mezőny első harmada mellettem, de nem izgultam, fejben felkészültem, pulzus rendben. Kékesre talán 10 perccel később értem a korábbi évekhez viszonyítva, amit jó jelnek vettem, nem futottam el az elejét, izzadtam megfelelően.

 

Szerintem itt mindenki álmából felkeltve is tudja mondókát, hogy mi kell a jó ereszkedéshez, legfeljebb nem tudja kivitelezni. Én annyit tennék még hozzá, hogy a laza tempós ereszkedéshez piszok erősnek is kell(ene) lenni. Mióta minimálozom a lejtők dupla kihívást jelentetek. Itt nincs pardon, ha odacsapom a sarkam. Az Altra vastagabb talpa viszont segít, ha hibáznék és ez megnyugtató, magamhoz képest jók is voltak a lejtő tempóim.

 

A meleget Mátraháza felé már éreztem, de Szentimre felé rúgott hasba először. Utólag úgy gondolom itt kellett volna feküdni egy 20 percet, visszahűlni és akkor elkerülök egy hosszú agóniát, de azt hittem, ez csak egy átmeneti megingás, egy leves után a pulzus majd visszakúszik. Hát nem, fokozatosan gyengültem és hagytak el a környezetemben futók. Egy vaspánt szorítását éreztem a mellkasomon és a fejemen. Az emelkedőkön tetű lassú voltam, a sík és lejtő még kb. jó. Hidegkútra már eléggé ki voltam csontozva. Testem öntötte volna a hőt kifelé, de nem tudta, túlhevült. Levest nem kívántam, de betoltam egy banánt, meg 2 pohár kólát, aminek a szénsavja úgy felkeverte a gyomrom, hogy egyből kirohantam kiadni a cuccot. Mondhatom belehánytam az idillbe :) Nem éppen kegyelmi állapot a Múzsla előtt és ez a hegy nem arról ismerszik meg, hogy lojális lenne a szenvedőkhöz. Sóbánya-patak bejáratáig még Jucusékkal mentem, aztán az emelkedő kivégzett. A csúcson lerogytam a banánfa alá és felraktam a lábam egy kőre. Alig volt bennem élet. Nemhogy a célba érést nem láttam, még azt sem tudtam honnan kaparok össze annyi erőt, hogy lebotorkáljak Diós-patakig.

 

Nem tudom mennyit fekhettem ott, 20 perc a minimum, de lehet fél óra is. Ez idő alatt leerőltettem egy banánt és 2 pohár vizet, ami lent maradt és adott annyi erőt, hogy sétálva elindultam lefelé. A kissé hűvösebb idő és a bővebb étkezés (ráálltam a szalámis kenyerekre, mert azt kívántam) megtette hatását, szép lassan kezdtem összeszedni magam. Puskaporos-forrás felé a lejtős részekbe már belekocogtam, majd Faizatnál utolértem Csipiéket és Világos-hegyig együtt mentünk. Neki ott aztán elgurult a gyógyszer és elkezdett csapatni én viszont csak fokozatosan emeltem a tempót, ahogy a rendszer engedte. ~22:35-ös idővel értem a Puskaporos-kúthoz vissza. Innen 4-5km a cél és esélyt láttam a 23 órán belüli időre, így kieresztettem a lovakat a karámból, végül 22:57-nél állt meg az óra.

 

A túra után elég nagy csalódottságot éreztem pár napig, mert azzal a céllal jöttem, hogy a tavalyi időm a nehezebb terep ellenére is tartani tudom felkészültségem alapján, erre az általam mindig megfutott 20 órán bellüliséget is elvesztettem. A mérleg másik oldalán viszont ott van, hogy fel tudtam állni. Próbáltam megfejteni mi lehetett a probléma, hol hibáztam, mert olyan könnyű lenne csak a melegre fogni. Szintet biztos többet kellene nyomni, és erre augusztustól akár még esélyem is lesz. Van itt viszont valami, amivel kapcsolatban kíváncsi lennék a véleményetekre: Utólag visszagondolva minden évben volt egy májusi 100-as futásom, ahol a melegben nehézségeim voltak, vagy bele is feküdtem az árokba. Ez vagy a Kinizsi volt, vagy a T100-as. Kivétel a 2013-as év, amikor hűvös volt a T100 és az M115, így Kazinczyn feküdtem árokba. Érdekes dolog ez, de hogyan készüljek jövőre? Valószínű nem lesz időm kifizetni az M115 árát egy májusi 100-ason, más megoldás kell. Szauna? Téli ruházatban edzés májusban? Kapálás? :D