Veress Gerzson

Holdtölte
 
Csillaggal sarkantyúz a menny
– kezdhetnék így is egy mesét –,
s ég alján ha hajnal csobog,
elmossa az éj szennyesét,
mely tépetten himbál alá,
napsugársál a fogason,
meggyekkel világít a kert,
lobban, lába kél, eloson.
Pipacsok nyitott sebei
vérzik át a búzamezőt
– mintha suhannál szélűben –,
zöldből szőkébe zendülőt,
mert kétszerkettő ez a nyár,
halk áramán már ősz dereng,
míg ablakodban gyertya ing,
huzat denevérszárnya leng,
s jön a virágfojtogató,
a testtelen és nevenincs,
kulcsra zárt ajtónk fölfakad,
elhúz fölöttünk a kilincs;
ma önkéntes holdtölte van,
s míg párzik fönn a félelem,
sikolyra fenten azt lesem,
mint él le engem életem.