Futói tapasztalataimmal csak beszámoló-írási gyakorlatom "versenghet". Remélem majd belejövök mindkettőbe (inkább az előbbibe azért, ha lehet választani...)

Ott kezdeném, hogy a csalódottságom nem a versenynek, a pályának, az időjárásnak stb. szólt (az mindenkinek ugyanolyan volt!!!), hanem a bennem lakozó kis sugdosós, tán túlzottan eredményorientált manó diktálta... :D Merthogy csalódott voltam vasárnap, jobb időt szerettem volna és ennek volt is realitása. Rrróka is megmondhatja: egy darabig volt szerencsém boldogítani...

Sokat beletettem a felkészülésbe és sokat beletettem abba is, hogy végre azt csináljam, amit az edző diktál (és hagyjam a francba a manót, hogy rohaggyonmá'meg, minek űz annyira mindig?!). Tök' jól ment!!!! Pont ahogy átgondoltuk, átbeszéltük, elemezgettük (legalábbis akkor azt hittem). A mester külön erre a futásra pulzusozott, szintábrázott, előtte napokban beosztottuk a frissítést, külön ezért eljött hozzám a teraszra sörözni!!! Hála neki ezért! Nem tréfálok, pici (és nagyobbacska) fiától raboltam el arra az egy órára!!!

ÉS akkor BÁÁÁINGGG - érzem, hogy rossz helyen hat a zselé Pilisszentlászló után, az Apátkúti-völgy végénél [40 perces közökkel kapkodtam be belőlük, a tervek szerint direkt ezért tartva alacsonyan (max. 140-145) a pulzust..., így 3 ment le a frissítőpontig, plusz egy sótabletta]. A történethez hozzátartozik, hogy a zsákomban a versenyközpont mosdójában vételezett 1,5 l BORZASZTÓ KLÓROS víz kotyogott. Rossz volt inni, a mi csapvizünkhöz képest mintha uszodai medencéből kortyolgattam volna (tudom azt is, hogy az milyen érzés... :) )

Úrrá lettem a helyzeten (khmm...), de messze volt a vége még és tudtam, hogy el fogok fogyni, a finomság pont Visegrád és a Skanzen között lesz - folytattam zselén + két pici szendvics-shotot (egy mustáros-sonkás-vajas és egy tormás-kolbászos, mutatóujjnyi pici szendvicskéről beszélünk, jól is esett a gejl műkaja után egyébként) is elmajszoltam, ott pont emelkedő volt, ráértem eszegetni (hiszen a pulzust nem engedhettem volna továbbra sem a tervek szerint).

Hogy miért írom többször is, hogy "volna", meg "tervek szerint"? Mert a pilisszentlászlói frissítőpont előtt (Kisrigó) van egy lejtő, amit egyszerűen nem bírtam elég visszafogottan megfutni. Egész addig gyakorlatilag séta volt a hegyre föl - totál túraélmény, remegtem a türelmetlenségtől, csak a pulzusszám ment a kijelzőn, hogy ne is lássam, mennyivel "haladok")... A lejtőn száguldottam, ami mentális szempontból ugyan eksztatikus élmény volt, de a pulzus bizony 155-160-ra ugrott ezen a szakaszon - a zselé meg állítólag ebben a tartományban nem nagyon szívódik... :(

A völgyben visszaálltam ugyan, de továbbra is a 40-percekkel számoltam, nem hagytam több időt emésztésre és betoltam a 4. zselét is. Szerintem ez a klóros rossz érzéseim mellett itt úszott el... Amúgy is szokatlan volt nekem ez a zsinórban energizálás, plusz a kánikula, plusz a klóros förtelem, plusz ez a buta, lejtőn elengedett 4-5 perc - sok volt a pocimnak, na...

Az "úrrá levés" után bekocogtam Visegrádra. Mivel volt egy kis meghökkenés (ajjaj, ez ilyen? akkor ezt a zselézést kicsit óvatosabban kéne vajon? vagy mostakkor mi van?), itt a lejtőt se szaladtam meg akkora elánnal, de ettől függetlenül - töredelmesen bevallom - a 140-től elrugaszkodtam megintcsak. Frissítőponton - "okosan" - nem cseréltem le a full vizet a hátamon, csak rátöltikéztettem a személyzettel. Kicsit hígult a dolog, de teljesen jó nem lett a vizem... Az egyik kulacsomba legalább tiszta vizet kértem, a másikba kevertem iso-t (Visegrádig 3 palack iso is lement egyébként, szintén fincsi édeskés löttyök... no comment)

A Fellegvárig felszuszogtam szépen, egész jól lettem, még odafent fejet vizeztem a közkútnál és nekieredtem a hátralévő 30 km-nek.  Na és akkor az emelkedőn betoltam az 5. zselét...

A Visegrád utáni emelkedő közepénél, már a K- jelzésen, az erdőben kiadtam a 4. és az 5. zselét... :(

Teljes kétségbeesés. 30 km volt hátra. Gyomrom üres, béltraktusom tropa (bocs' a naturalizmusért, de ez ilyen műfaj)...

A szakaszidőm a vártnál majdnem fél órával rosszabb (ugye a pályabejárásnál pulzusra nem figyeltem, ahhoz képest itt lassabban kellett menni, no meg a pálya elejéről nem is tudtam milyen lesz - más teljesítők tavalyi idejei alapján kalkulálgattam és még csak le se vontam belőle a sarat, szóval nem volt elrugaszkodott egyáltalán)... Tudtam, mi vár rám még - szóval kicsit elanyátlanodtam. A fellegvárnál lehagyott, ott az emelkedőn fatörzsekre, sziklákra, padokra gubbasztó, lihegő emberkék sorjáztak el a bokrom (:D) mellett, én meg guggoltam az erdőben...

A feladás gondolatától messze voltam, de az időterveimet itt eldobtam. Messzire. 

Innentől csak folyadékból frissítettem Pap-rétig (3. pont). Kicsit összeszedtem magam, a szakasz gyönyörű, és elég sok helyen jól is futható. Pap-rétnél kovászos uborka és olajbogyó, na meg JEGES KÓLA! Vizemet (nem sok maradt eleve) teljesen lecseréltettem. Vízbe is jégkockák!!! Nyakamba, fejemre jeges víz! Mennyei élmény volt!

Helyreállt a lelki békém, megtaláltam az örömöt a futásban újra. Egy másik futócsoportból ismerős, szintén kezdő ultrás cimborát is utolértem itt (az elejét nagyon elfutotta, persze ezt nem tettem szóvá), együtt vágtunk neki a Vörös-kő és a Nyerges két ormának. Én tudtam, milyen lesz ez a szakasz, még a bejárásról - ő csak olvasta a neten... Ennek megfelelően el is szökellt kisvártatva előre - hogy már a Kis-Büki szerpentin elején újra beérjem... :) (Ő végül fél órával utánam ért be - itt értettem meg, hogy az edzőm miért akart annyira befékezni az elején. De ez a lehagyós élmény a gonosz kis kompetitív manócskát is elkussoltatta végre - ennyi neki is jár 54 km-ből, há' nem?!)

Innentől a Skanzenig mentem amit tudtam (260 indulóból 40. idő ezen a szakaszon), élvezettel, kissé energiahiányosan, de közel sem meghalva értem el a Skanzenig. Ott újabb jegeskedés és kólázás után rákapcsoltam a célig (Skanzen>Patakpart szakaszon 26. idő), közvetlen motivációt (ugye, mekkora kötsög már ez a manócska?) egy Mecsek Maraton Team-es srác jelentett (hello és ne haragudj, ha esetleg olvasod!), akit a Nyergesre fölfele kapaszkodva kerültem el, majd a lejtőn a Skanzen előtt visszaelőzött és a pihenőt nem sokkal előttem (~200 m előnnyel) hagyta el. Sikerült is lehajráznom, ez volt a nap fénypontja! :D

Végül a 300 nevezőből - úgy számoltam - 262 futó indult el a versenyen. 189 teljesítő volt, ebből 172 hozta a szintidőt. Magyarul: közel fele a nevezőknek nem ugrotta meg azt, amit nekem sikerült... Ezzel a szépségtapasszal vigasztaltam magam a kezdeti elkeseredésemben. Szóval, most úgy látom, mégiscsak van remény, hogy egyszer élvezeti ultrafutóvá válhatok. De ehhez még adok magamnak időt bőven. Egyébként összetett 69./ffi 50. helyezett lettem. Nem lehetek telhetetlen, jó időben jött ez a pofon egyébként - visszanyírt kissé az arcomból.

Legközelebbi cél egy lengyelországi 30-as hegyifutás, jó érzéssel, majd egy kirobbanóan jó aszfaltos maraton Nagyatádon, az ExtremeMan egyik vegyesváltójában.

Mindig csak előre!

https://connect.garmin.com/modern/activity/1778264286